Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-05-01 / 27. szám

KEDD, JUNIUS 25. OLVASD: Római levél 1:8-17. “Úgy cselekedének Izráel fiai, amint parancsolta az Ur Mózesnek.” III. Mózes 24:23|b. \ SIKERES keresztyén élet titkát ezzel az egyetlen szóval is ki lehet fejezni: ENGEDELMESSÉG. Aki Isten Igéjét naponta olvassa, annak csak akkor lesz igazi örömben és áldásban része, ha az olvasottnak en­gedelmeskedik is. — Nehezedre esik az Igét naponta olvasni? Nem tud eléggé lekötni? Bizonyára azért van ez igy, mert ha olvasni éppen nem is ifelejtetted el, de a naponkénti engedelmességben már nem tartasz lépést az Úrral! Olyan az Ige, mint a tiszta, mélyvizii folyó (— és az is: a Szent Lélek forrásai fakadnak benne!) — enge­delmes lélek-partok között egyre nagyobb erővel vonul, és viszi magával áldásait, inig ott, ahol holt ágba, en­gedetlen életbe torkollik, élettelen, értelmetlen, állott viz lesz belőle. Isten Igéje halott betű, áldás helyett ítéle­tet nemző szóvá lesz engedelmesség nélkül a számomra. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Könyörgünk, légy segítségünkre Igéddel, hogy naponként növekedhessünk hitben, irántad való engedel­mességben. Nyisd meg szivünket, hogy szavadnak mélységes tit­kait megértve, áldás fakadjon nyomán. Jézus érdeméért kérünk, Amen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Engedelmességeit kíván az Ur, s nem áldozatot. Mowatt Lydia (Ontario)

Next

/
Oldalképek
Tartalom