Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-05-01 / 27. szám

OLVASD: Királyok első könyve 19:9-13. “Bemérne ott egy barlangba és ott hála. És imé lön az Urnák beszéde őhozzá és monda néki: Mit csinálsz itt Illés?” I. Kir. 19:9. |LLÉS lett a nagy próbatétel győztese. A pogány Baál­­vallás papjai, és Illés maga is, egy-egy oltárt épí­tettek s úgy egyeztek meg: akinek oltárán meggyűl az áldozat, annak az Istene igazi. Illés oltárára szállt le az égi láng, s szörnyű halállal pusztultak el a Baál papjai. Illés megnyerte a próbát, de csaknem elvesztet­te életét. Jézabel, a bálványozókat pártoló királynő küldte utána az üldözőket. Menekülnie kellett, s útját vadon pusztaság felé vette. Ott, egy fenyőfa árnyékában tű­nődött el szerencsétlen élete fölött és kívánta, hogy bár­csak meghalna. Úgy gondolta, hogy Isten igazi tisztelői közül “csak én egyedül maradtam és engem is halálra keresnek.” Nagy meglepetés volt számára, amikor megtudta istentől: “Meghagytam Izráelben hétezer embert: min­den térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak.” Mily gyakran gondoljuk mi is, hogy “egyedül ma­radtunk” — jóllehet igazában csak egy vagyunk a sok közül, akik velünk együtt imádják az Istent! IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Áldjuk szent nevedet minden jó és töké­letes rjándékodért, különösképen is a szivekért, akiket nekünk ad­tál, hogy társaink legyenek keresztyén szolgálatunkban. Köszönjük neked azokat, akiket ismerünk, s azokat, akik a Krisztusban van­nak közel hozzánk. Ma is velük együtt imádkozunk úgy, amint Jézusunk tanított minket: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ...” MA EZEN GONDOLKOZZUNK: “Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszen tégy házat, szen­teknek egyességét,” VASÁRNAP, JUNIUS 2 3. Sparkman János (Alabama)

Next

/
Oldalképek
Tartalom