Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-05-01 / 27. szám

OLVASD: Lukács evangéliuma 24:25-32.

“A kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. És megnyilatkozának az ő szemeik és megismerék őt.” Lukács ev. 24:30-31.

jMiLÉKiSZEM jól arra az estére, amikor az én szemem is igy nyílt meg látásra. Egyszerű, szegény falusi emberek vendége voltam akkor. Délután vígan folyt a társalgás, tréfálkozás s volt benne minden, csak komolyság nem. Eljött az idő lassan, hogy asztalhoz üljünk s csak úgy sereglett a sok gyerek a vacsorára terített tányérok elé. Elmondtuk az étkezés előtti imádságot, de megvallom őszintén, nem sokat gondoltam vele. S aztán hozzáláttunk elkölteni az egyszerű vacsorát.

Akkor történt, hogy az egyik fiúcska leejtette a maradék kenyeret a tányérja mellől. Lehajolt utána, s visszatette oda, ahol volt.

“Úgy is kell, kisfiam” — szólalt meg édesapja, “áldás van benne.”

Szivembe szökött a szó, s a pillanatban megláttam az önmagát e világért odaáldozó Jézus arcát. Azóta megismerem öt sok-sok áldásban, amint eladdig nem tudtam, hogy az ö keze adott nekem is.

IMÁDKOZZUNK!

Áldom, Uram, atyai kezednek gondviselését, szivednek hozzám való hűségét ma is. Bocsásd meg nekem, hogy háládatlan voltam sokszor, jóllehet Krisztus értem is eljött és életet ajándékozott nekem. Adj nékem új szivet, hogy megköszönjem minden jóságát. Általa kérlek, hallgass meg, Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Nemde különös, hogy mily sokszor találkozunk Jézussal s mégis oly kevésszer ismerjük meg őt?

SZERDA, JUNIUS 5.

W. J. Hilton (Manitoba)