Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)
1957-03-01 / 26. szám
OLVASD: Jelenések könyve 3:14-22. “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősit.” Fii. 4:13. JÓ IDŐ óta, ismerek egy embert, aki az üzleti életben nagy sikereket ért el. Maga mondta el egyszer, hogy volt olyan alkalom, hogy egymillió dollár értékű árára vett föl rendelést. Amikor nemrég, végzetes betegségében meglátogattam, csöndesen ő maga állapította meg előttem: “Nem értem el semmi eredményt.” Mivel hogy ismertem őt és az életét, nem tudtam semmit ellene mondani, nem tudtam ezt az állítását megcáfolni. Idejét, tehetségét és erejét mind arra áldozta, hogy — mint kereskedelmi ügynök, — sikert érjen el. A hosszú esztendők alatt, mig ebben fáradozott, Krisztus mindig kívül maradt a számításaiból. S most ez az ember távozóban van e világból, mint sikeres üzletember, — de annál semmivel nem több. Egy napon mindannyiónknak szembe kell néznünk a halállal. Aszerint fogunk meghalni, amint az életet éltük. Vájjon krisztusi módra élünk-e. most? Vájjon életfeladatunkat az Istenre való ráhagyatkozás lelke szerint végeziik-e? Vájjon olyan-e a munkánk, hogy Krisztus jóváhagyásának és erejének áldásával megkoronázva végezzük azt? Ha életünk Krisztusban van elrejtve (Kol. 3:3.), akkor mindenre van erőnk Őbenne, aki minket megerősít. Legyen mai vallomásunk: Krisztus az erőm, Krisztus az életem! IMÁDKOZZUNK! Atyánk, Istenünk, magunkban nem tudunk győzedelmes életet élni, amint Te szeretnéd. Tanits bennünket, hogy Benned vessük hitünket s úgy haladjunk az életben a Te akaratod vezetése mellett s a Te áldásod erejével. Megváltónk nevében kérünk. Amen. Porkess Vilmos (New York) Ő20MBAT, ÁPRILIS 2 7.