Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-03-01 / 26. szám

OLVASD: Jelenések könyve 2:7-10. “Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő­tért, nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jé­zusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gya­lázatot, keresztet szenvedett.” Zsid. 12:1-2. ^ WAJI-SZIGET lakóinak többsége még pogány kő­szobrokat és faragott fa-<bálványokat imád szen­télyeiben, vagy a domboldalakon. Négy évvel ezelőtt tífusz-járvány tört ki a szigeten. Az egyik városka po­gány vezetői azt hiresztelték el, hogy azért tört ki a jár­vány, mert keresztyén misszionáriusok vannak a város­ban. Gyűlöltek bennünket, keresztyéneket és azt gon­dolták, hogy igy meg tudnak szabadulni tőlünk. Egy teljes hónapon keresztül könyörögtünk, imád­ságainkba merülve. Uj híveink közül némelyek már kezdtek kételkedni Istenben és az Ő Igéjében. Hát el­veszítünk mindent, ami eredményt eddig elértünk? Meg­próbáltatásaink valóban próbára tették a mi hitbeli hű­ségűnket. De Isten javunkra munkálkodott. Környékünkön, ahol pedig csaknem minden forrás sósvizü, felfedeztünk egy édesvizü forrást. Egy kóbe-i barátunk segítségével sikerült is azt megvásárolnunk. Attól kezdve azután mó­dunkban volt, hogy gyermekek, szülők és fiatalok szá­zaival találkozzunk és tanitsuk őket Isten és a Krisz­tusban való élet felől. Hálásak vagyunk Istennek, hogy Jézusnak ma már azon a szigeten is sok követője van. IMÁDKOZZUNK! Könyörülő Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy megpró­báltatásaink idején, amikor szent törekvéssel próbálunk másokat a Te ismeretedre és szeretetedre eljuttatni. Tanítsd őket Te Magad, amint szent Fiad tanított imádkozni minket: “Mi Atyánk, ki vagy mennyekben ...” Ámen. Endo Osame (Japán) KEDD, ÁPRILIS 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom