Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-03-01 / 26. szám

VASÁRNAP, ÁPRILIS 7. OLVASD: Római levél 8:35-39. “Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmas­ságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magas­ság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely va­gyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róm. 8:38-39. ElLSÖ világháború alatt egy újságíró-csoport láto­gatott el a franciaországi Verdun-be. Abban az idő­ben történt ez, amikor Verdun-ben és környékén éppen a legvéresebb harcok dúltak. A városon kívül egy ka­tonatiszt fogadta őket, aki igy szólt hozzájuk: “Uraim, a francia köztársaság nem adózhat nagyobb tisztelettel vendégeinek, mint azzal, hogy Verdun-be bebocsátja őket. A francia köztársaság azonban nem biztosíthatja vendégeit arra nézve, hogy Verdun-ből ki is hozza őket.” Az élet néha úgy tűnik fel nekünk, mintha valami lelki “Verdun” lenne. Isten nem garantálja, hogy bár­melyikünk is sértetlenül fog az életen áthaladni. De afelől biztosit bennünket Isten, hogy mindig velünk ma­rad. Ha Benne bízunk, nincs a világon olyan hatalom, amely el tudna bennünket szakasztani Isten örök szere­­tetétől, mely Jézus Krisztusban megjelent nékünk. “Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt. 46:2.) IMÁDKOZZUNK! Istenünk, segíts bennünket, hogy újból megragadjuk örök szeretetedet. Mikor Hozzád való hűségűnk ingadozik, nyugtass meg bennünket abban a tudatban, hogy Tőled semmi el nem szakaszthat minket. Segíts hűnek lennünk Hozzád, minden próbatétel között. Krisztus által kérünk. Amen. Tice H. Kristóf (Anglia)

Next

/
Oldalképek
Tartalom