Csendes Percek, 1956 (4. évfolyam, 19-24. szám)

1956-01-01 / 19. szám

“Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, én és Sylvanus és Timotheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.’’ II. Kor. 1:19.

^ALAHÁNYiSZOR elolvasom a fenntebb leirt Igét, mindannyiszor csöndes forradalmi érzés támad bennem mások iránt. Ment ez az Ige feltárja előttem azt a tényt, hogy hányszor voltam én is “nem”, amikor “igen”-nek kellett volna lennem. Világosabban szólva: a mások felé való közeledésemben inkább biráló voltam, mint építő.

Amikor ilyen helyzetbe kerültem, mindig elolvastam egy-két evangéliumi részt, ahol az Ur Jézus beszélgetését örökítették meg számunkra az apostolok. Csodálkozva kellett megállapítanom, hogy bár Ő szigorúan megbírált egy csoportot, mint amilyen a farizeusok osztálya volt, viszont sehol sem találhatjuk meg, hogy elitélőleg beszélt volna személyekről. Mikor a házasságtörő nőt vádlói Jézus elé vezették s ‘ Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? Az pedig mondá: senki, Uram! ... Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél?” (János 8:11-12.) Minél többször olvasom el az Uj Testamentumot, annál világosabban rájövök arra a tényre, hogy ez volt az Ur Jézus magatartása az egyesek felé.

IMÁDKOZZUNK!

Ur Jézus Krisztus, oltalmazz meg bennünket attól, hogy hogy másokat elítéljünk. Adj olyan éles látást, hogy mindenkiben meglássuk a jót. Segíts megértenünk a Te imádságodnak mély gondolatait, melyeket millió és millió keresztyén testvérünkkel együtt így mondunk el minden nap: “Miatyánk ki vagy a menyekben ...” Amen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Mi az én mágatartáisom másakkal szemben.

Barnett F. Oswald (Ausztrália)

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 2 3.

OLVASD: Rom. 12:14-21.