Csendes Percek, 1956 (4. évfolyam, 19-24. szám)

1956-01-01 / 19. szám

“Megismerték őket (Pétert és Jánost), hogy ők is Jézussal voltak.” Ap. Csel. 4:13.

ISKOLÁNKNAK volt egy erdei táborhelye a vadon szivében. Minden tanulónak néhány hetet ott kellett töltenie évenként. A völgy felett emelkedett az ország legmagasabb csúcsa: a Kék 'Hegyek égbenyúló óriása. Mintha mondta volna az egyes csoportoknak: ‘ Jöjjetek!” A legtöbb táborzó nem is tudott ellenállni a kívánságnak. A hegység puszta jelenléte addig nyugtalanította őket, amig el nem érték csúcsát.

Krisztus mondotta: “Jöjjetek énhozzám!” (Máté 11:28.) Sokan ismerik már az örömet, amit erre a hívásra való válasz adott. De hasonlóan ahhoz a sok ausztráliai városi fiúhoz, akik soha nem érezték a Kék Hegyek hívását, sok-sok lélek nem hallja szivében Krisztus hívogató szavát. Miért? Egyszerűen azért, mert nem keresik a Krisztus közelségét, nem járnak templomba, nem olvassák a Bibliát.

Hogyan éri el hát őket mégis a Krisztus hivó szava? Kétség nélkül a mi hűséges tanitványságunk által. Az a tisztább, emelkedettebb élet, amit mi Krisztusban élhetünk, szüntelen nyugtalanító hívás a körülöttünk élő emberek számára. Krisztus általunk mondja: Jöjjetek énhozzám!”

Segitünk-e tovább adni Krisztus hivó szavát?

IMÁDKOZZUNK!

Urunk Istenünk, köszönjük a Krisztus sziveinkben fe'hangzó kivé szavát. Hálásak vagyunk, hogy mi meghallottuk és feleltünk erre a hívásra. Használj fel minket Atyánk, eszközükül, hogy továbbadjuk a Krisztus hivó szavát mindazoknak, akik még nem fogadták el drága váltságát. Az ö nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Meglátják-e ma az emberek Kirsztust énbennem?

Bush János (Ausztrália)

PÉNTEK, FEBRUÁR 3,

OLVASD: János 12:26-32.