Csendes Percek, 1956 (4. évfolyam, 19-24. szám)

1956-03-01 / 20. szám

VASÁRNAP, ÁPRILIS 15.

OLVASD: Lukács 15:3-7.

“Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Lukács 19:10.

^GY elmegyógyintézetben végzett kórházi lelkészi szolgálatom közben állandóan imádkozom azért, (hogy Isten segítségével az Ö nagy igazságait betegeim számára elég könnyen érthetővé tudjam tenni. Némelyikük időnként csodálatosan belelát azután az Isten titkaiba.

Egyszer a Lukács evangéliuma 15. részét olvastam fel előttük. Kértem, hogy jól figyeljenek és azután majd mondják meg, micsoda közös vonást vettek észre a három példázatban. Amint reméltem is, többen megadták a helyes feleletet, hogy tudniillik a juh is, a drakhma is, a fiú is elveszett.

Amint magyarázni kezdtem a példázatok mélyebb értelmét, az egyik beteg félbeszakított. Felállt a helyéről és csendesen a szószékhez jött. S ezt súgta: “Uram, van ezeknek a példázatoknak még egy közös vonása”. ‘S mi volna az, barátom?” — kérdeztem. “Az, hogy Isten soha nem adja fel a reményt senki felől!”

Még egy elhomályosult értelem is meg tudta ragadni azt az igazságot, hogy Isten szeretete sohase mond le rólunk. Ö soha nem ad fel bennünket. Addig keres — szent Fia által — mig megtalál, hogy megtartson bennünket.

IMÁDKOZZUNK!

Istenünk, jó Atyánk! Szent Lelked által segits megértenünk megváltó szeretetedet. Urunk nevében kérünk, aki igy tanított imádkozni minket: “Mi Atyánk ...” Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Isten azt akarja, hogy szeretetét elfogadjuk.

Cleverdon T. Frigyes (Ausztrália)