Csendes Percek, 1956 (4. évfolyam, 19-24. szám)

1956-03-01 / 20. szám

OLVASD: Lukács 22:14-20.

■‘Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Lukács 22:19.

^ MIKOR először jártam Washingtonban, országunk fővárosában, a legnagyobb élményem az volt, hogy Washington György emlékművének tetejére feljutottam. Ott a nagy magasságban feltárult előttem a városnak minden szépsége, glóriája. Akkor valahogy úgy éreztem, hogy ez az emlékmű több az én számomra, mint egy gigantikus alkotás. Ez az emlékmű az én számomra új játások, ihletések égfelé emelő forrása lett.

Az úrvacsora olyan emlék és pecsét a mi Mesterünkről, amely (végtelenségbe táruló horizontokon Istenhez emel.

Mikor bünlös, reszkető kezekkel a szent jegyeket megérintjük, emlékezünk arra a különös, csodás személyiségre, akinek ártatlan kezeit érettünk átszegezték. A bor az, Ő kihullott vérének jegye s ibernne ég az Ő érettünk hordozott szenvedésének tüze.

Minden ezt a történeti eseményt készítette elő. A testté lett végtelen szeretet szenvedett és ért le az emberi élet legmélyebb pontjára, hogy a legibünösebb embert is megmenthesse. Ezért a legirgalmasabb szeretet tragédiájának, Isten irántunk való, summázott, örök szeretetének kifejezője az úrvacsora. Ezerszer több, mint egy emlék, mert benne van, hogy mi, balálra Ítéltek, Krisztusban feltámadunk.

IMÁDKOZZUNK!

Atyánk, aki előtt minden szív nyitott könyv, aki minden vágyainkat ismered s aki belátsz a mi vesénknek megoszlásáig, add, hogy az úrvacsora tárja fel előttünk a Te nagy jóságodat s mi tudjunk teljes szívből imádni Téged. Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Az úrvacsora emlék és istentisztelet nekünk.

gSfl A- (Nyugat Virginia)

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 29.