Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)
1955-01-01 / 12. szám
“A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan mint egyéb emberek ... A vámszedő pedig ... még szemeit sem akarta az égre emeini, hanem mellét verve mondta: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek.” Luk. 18:11-13. Olvasd: Luk. 18:9-14. JÉZUIS úgy Írja le a farizeust itt, hogy “imádkozék magában”. Ami azt jelenti, hogy imádsága sohasem érte el az eget. Ott maradt önmagában. Meghalt az ajkán. Alapjában véve nem is volt az imádság, hanem csak öndicséret. Az egésznek a kulcs-szava: én ... én ... én ... Hálát adott ugyan Istennek, de gondolatai önmaga körül forogtak. Önmagáról állitott ki jeles bizonyítványt. De éppen ez az imádság tesz bizonyságot ellene. Amikor ugyanis igy imádkozott, elkövetett egy olyan bűnt, amelyik sokkal súlyosabb azoknál, amiket igyekezett elkerülni: megvetette embertársát, aki lelki gyötrelmek között könyörgött. A farizeus gőgös, büszke szivét vitte Isten elé. A vámszedő szégyenét és bűnei tudatát. És az önigaz farizeus előtt bezárultak a menny kapui, mig a bűnbánó vámszedő megigazulva ment vissza az ő házához ... Hogy imádkozol te? IMÁDKOZZUNK! Tiszta szivet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem! Könyörülj rajtam, én Istenem, a Te kegyelmességej szerint: irgalmasságodnak sokassága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétekeimből tisztíts ki engemet! Mert ismerem az én bűneimet és az én vétkeim szüntelen előttem forog ... Uram, taníts minket imádkozni! Jézus érdeméért. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Isten előtt való megállásomban igyekezni fogok úgy látni magaimat, mint ahogy ö lát; nem pedig úgy, ahogy hencegő, gőgös szivem sugalja, Hovey E. Pál (Idaho) FEBRUÁR 2 3.
