Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)

1955-01-01 / 12. szám

“Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.’’ Zsolt. 94.18. Olvasd: Róni. 8:31-34.

|] GYiSZER egy kiránduló csoport egy meredek kőszikla széléhez közeledett. Egy kis gyermek hirtelen elengedte édesapja kezét és előre szaladt. Édesapja ijedten kiáltótt utána, de gyermeke megbotlott és lecsúszott a mélységbe. A meredek sziklaperem vezető ösvényen egy erős kar felfogta és megmentette. Testét horzsolások, zúzódások érték, de életben került vissza édesapja karjaiba.

Isten szeretete kisér mindnyájunkat életünk ösvényein. Ismerjük a veszélyt, mégis milyen gyakran meggondolatlanul eleresztjük mennyei Édesatyánk kezét. Néha vakmerőn saját erőnkbe bízva előre szaladunk, akárcsak Péter. Hányszor megbotlunk és a mélységbe zuhanunk! Valaki megragad és felfogja zuhanó testünket. Bűnbocsátó szeretettel megment és visszafogad, bűnbánó gyermekeit atyai karjaiba.

Néha gondok aggasztanak. Lelkünkre sulyosodik bűneink terhe. Ne engedjük, hogy ezek elhomályosítsák lelki szemeinket, hogy megbotolva a mélységbe zuhanjunk. Halljuk meg mennyei Atyánk biztató szavát, aki igy szól hozzánk: “Ne félj, mert én veled vagyok ... megerősítelek, sőt megsegitlek.’’ (És. 41, 10.)

IMÁDKOZZUNK!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük Neked, hogy soha meg nem szűnő szeretettel erősítesz és segítesz életünk minden útján. Segedelmed nélkül olyan könnyen megbotlunk és elesünk. Segíts Lelked által, hogy tanuljuk meg, miként tudjuk egymást támogatnunk úgy, ahogy Te szerettél és támogattál minket. Jézus nevében kérünk. Ámen.

JANUÁR 17.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Isten szeretete őriz szüntelen.

Myrtle Sevits Stout (Indiana)