Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-05-01 / 3. szám

“A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha ei nem lankadunk.” Cal. 6:9. Olvasd : Kol. 3:20-25. j^NYÁM ALIG múlt negyven éves, amikor kiderült, hogy szembetegsége gyógyíthatatlan. Rettenetes csapás volr. számára. Azt jelentette többek közt, hogy nem folytathatta addigi számos tevékenységét a családban, a közösségben és az egyházban. Addigi életének főcélja Isten szolgálata és a másokon való segítés volt. Az első műtét után, amint bekötött szemmel feküdt ágyán, nem tudva fog-e még egyáltalán látni, egyházi ének szövege és dallama született meg lelkében. Gyönyörű dicsé­ret volt, bizonytalan állapotának és kétségbeesésének mélységéből fakadt. Az első dicséretet sok más követte. Sikeres szolgálat kezdődött igy életében. Sokakat tudott lelkesíteni és segí­teni ilyen módon. Személyesen sohasem tudott volna any­­nyi emberrel kapcsolatba kerülni, mint énekei által. Je­lenleg 82 éves és szolgálatát még mindig folytatja. Milyen csodálatosan fölhasználja Isten az Ő megrepedt nádszálait! IMÁDKOZZUNK: Atyánk, segíts megértenünk mit jelent az: “legyen meg a Te aka­ratod’’. Segíts úgy hordoznunk betegséget és balszerencsét, hogy ne veszítsük el hitünket Tebenned. Mesterünk nevében, aki úgy tanít minket is imádkozni, mint a tizenkét tanítványt: “Mi Atyánk, kj vagy a mennyekben ..Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: “Megrepedt nádat nem tör el.” (És. 42:3a.) JUNIUS 17. Boone P. Bertha, háziasszony, (Missouri)

Next

/
Oldalképek
Tartalom