Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-05-01 / 3. szám

“ö benne vala az élet, és az élet vala az emberek vi­lágossága.” Ján. 1:4. Olvasd : Ján. 1 :l-5. | TT JAPÁNBAN, ahol ezt az évet töltöm, az emberek 99.5 százaléka nem ismeri Krisztust. Több mint 80 millió japánnak, nem a maguk hibájából, nem világit a Krisztus fénye. Sokan közülük, mint sintoisták, úgy érzik, hogy go­nosz lelkektől vannak körülvéve, melyeket áldozatokkal igyekeznek kiengesztelni. Mások, mint buddhisták, meg vannak győződve, hogy üdvösség csakis a saját elmélkedé­seikből és értelmük erőfeszítéseiből származhat. Gondoltál-e valaha arra, hogy mit jelent nem ismer­ni a szerető Istent, aki Krisztusban kijelentette magát. Krisztusban az Jsten személyesen mutatkozott be, mint végtelen hatalmú és gyöngéden szerető Isten, akihez mi tartozunk. Ez a tudat ad az életünknek igazi értelmet és határozott értéket. A keresztyének vétkeznek hitük ellen, ha elmulaszt­ják közölni minden emberrel a Krisztusban megjelent Is­tenről szóló ismeretet. Hiszen ez az életnek legdöntőbb té­nyezője, és ennél nincs semmi fontosabb. IMÁDKOZZUNK: Krisztusunk, segíts, hogy megszabadulhassunk az önzéstől és ne rontsuk életünket azzal, hogy Téged kihagyunk életünkből. Áldj meg, hogy megértést támasszunk a Te hatalmad fényessége iránt más embereknek a lelkében is. A Te áldott nevedben kérünk. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: ‘‘Nékem az élet Krisztus.” (Fii. 1:21.) Sayre B. Ferenc diplomata, (Kolumbia Kerület) JUNIUS 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom