Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
Hozzászólások módszertani szemszögből - HERÉNYI ISTVÁN: Kritikai megjegyzések a stratégiához
Nem célok vannak tehát, hanem egyetlen cél. Ezt nem kell kijelölni, ennek a stratégia elkészítése előtt már adottnak kell lennie. A stratégia a már kitűzött cél elérésére irányuló tennivalók hosszabb távú terve. Vegyük észre, hogy a cél most is adott, többféle megfogalmazásban is: - evangélikus megújulás; - az „élő kövek" egyházává válás; - kilábalás az egyház válságából. Mindegy, hogy melyik megfogalmazást választjuk, nagyjából ugyanazt jelentik. A cél nem oszthatja meg az evangélikusokat, nem kell sértődéstől félni (mint azt a 6.6. fejezet említi): aki ugyanis ezzel nem ért egyet, az nem az egyház javát kívánja. A jó cél összekovácsol és lelkesít, a hibás megoszthat és konfliktusokhoz vezethet. A dokumentum fejlesztési célokat tűz ki, holott még nincs is stratégia. Ezek vitathatók, és megoszthatják az egyház közvéleményét. Ráadásul olyan „szabadon álmodik", mintha valamilyen nagy tömegű anyagi erő állna rendelkezésre, amelynek elosztásáról kellene dönteni. Az elvégzendő feladatok olyan sokaságát sorolja fel, amelyeknek az elvégzésére - laikus szemmel - a kitűzött 2017-es határidőig nem sok esélyt látok. Vessünk egy pillantást a rendszerváltás óta eltelt csaknem két évtizedre: mit értünk el ennyi idő alatt? 3. A sikeres stratégia alapja a kiindulási helyzet pontos ismerete A dokumentum 1.2. pontjában olvasható: „Abból indulunk ki, hogy az Olvasó is ugyanabban az egyházban él, mint a stratégia előkészítői, és látja a problémákat, érzi a nehézségeket, így a közös gondolkodásunkhoz alapot jelentő általános helyzetértékelést nem foglaltuk bele az anyagba." Úgy gondolom, az, hogy nem készült általános helyzetértékelés, amely alapot jelenthetne a közös gondolkodáshoz, hiba, talán végzetes hiba a stratégia kidolgozása szempontjából. Természetesen aki jár templomba, aki olvassa a sajtót, használja az internetet, ismeri püspökök, lelkészek, felügyelők éves beszámolóit, az érzékelheti, hogy egyházunkban (de a többi történelmi egyházban is) valóságos válságjelenségeket diagnosztizálnak („...közöttünk és bennünk is tetten érhetőek azok a folyamatok, amelyeket válságjelenségeknek szoktunk nevezni" - Ittzés János 2 ). Egyre kevesebben járnak templomba, egyre kevesebb az áldozatvállaló gyülekezeti tag, jellemző az általános hitelvesztés, finanszírozási problémák, a társadalmi elfogadottság alacsony foka, egyházellenesség a politikában stb. Mindezt azonban mindenki másként látja. Nem az a lényeg, hogy egy püspök többet lát vagy jobban, mint egy szórványgyülekezet tagja, hanem az, hogy amit mindketten látnak, azt is másként. Szubjektív benyomások és eltérően értékelt objektív jelenségek nem szolgáltathatnak szilárd alapot a közös gondolkodáshoz, a stratégia kidolgozásához. A dokumentumból kiderül, hogy amit eddig elmondtam, azt a szerzők is érezték. A 3.6. pontban olvasható ugyanis: „A vitát követően, 2009-ben kerül majd sor a stratégia részletes kidolgozására, amelyet egy átfogó, országos felméréssel is egybekötött helyzetML
