Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Egyház és stratégia

Egyház és stratégia Egyházunk vezetése, felismerve a hosszú távú és országosan összehangolt egyházfej­lesztés szükségességét, 2007 tavaszán kezdeményezte az evangélikus stratégia kidol­gozását. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának döntése alapján egy munka­csoport készítette el a stratégia tervezetét, amelybe a legfontosabb fejlesztési szem­pontok kerültek. Egyéves munkánk eredményét 2008 nyarán, a Szélrózsa találkozón hoztuk nyilvá­nosságra, s ezzel elindult a stratégiatervezet vitája. Az internetről letölthető anyag azonban mindeddig nem jelent meg nyomtatásban - ennek a hiánynak a pótlására nyújt alkalmat a Credo tematikus száma. Szeretnénk a lehetőséget megragadni, és a vi­taanyagon túl egy csokorra való véleményt, reflexiót is közreadni. Felkérésünkre sokan tollat ragadtak, lelkészek és nem lelkészek, ismert értelmiségiek, hogy nézeteiket meg­osszák velünk a stratégiatervezet kapcsán. Sokszínű képet láthatunk-olvashatunk, hi­szen teológusok és szociológusok, egyházban élők és világi rokonszervezők véleménye egyaránt megjelenik lapunk hasábjain. A stratégia vitájában fontosnak tartjuk, hogy minél több szempont megjelenjen. Re­méljük, sokak számára meggyőző bizonyíték a Credóban bemutatott anyag sokszínű­sége. Természetesen ezzel korántsem zárult le a vita: bárki közreadhatja véleményét a stratégia honlapján (http://strategia.lutheran.hu) vagy a később szervezendő ren­dezvényeken. Adja Isten, hogy a vita mozgósítsa evangélikus egyházunkat, és az „élő kövek" egy­házának felépüléséhez vezessen. Örömmel fogadtuk, hogy a Credo tematikus számaként lehetőség nyílt a stratégia és a reflexiók publikálására. Ennek a számnak a különlegessége - a tematikus jellegen túl - az átmeneti státusz is, hiszen elbúcsúzik Mányoki János, aki hosszú éveken ke­resztül szerkesztette a folyóiratot. A 2009-es évtől egyházunk sajtó- és médiabizott­ságának döntése alapján Zászkaliczky Zsuzsanna lesz a Credo szerkesztője. Munkájához sok erőt és Isten áldását kívánjuk! Prőhle Gergely országos felügyelő Dr. Fabiny Tamás püspök

Next

/
Oldalképek
Tartalom