Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - ZSUGYEL JÁNOS: Elő kövek - alulnézetben

A lelkészi kar szerepvállalása a missziói egyházmodellben A lelkészi kar megnyerése nélkül álom marad a missziói egyházmodell megvalósítása, így a humán erőforrás prioritásként kezelését az egyházi stratégiában helyesnek tartom, bár nem korlátoznám a fogalmat kizárólag a lelkészi karra, hanem szélesebben, valamennyi egyházi munkatársra kiterjeszteném. Meghatározó jelentőségű azonban a lelkészi kar állapota. Ezen a területen kiváló kiinduló adottságokkal rendelkezünk, valószínűleg a történelmi egyházak közül a legreményteljesebb helyzetben vagyunk. Az utóbbi 20 évben nagy számban bocsátott ki egyetemünk felkészült, nyelveket beszélő és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, tudományos teljesítményt is nyújtó fiatalokat a lelkészi pályára. A gyülekezetekben jelen vannak a középkorú, nagy munkabírású lelkészek is, akik a szolgálatok jelentős részét látják el és az egyházi tisztségek meghatározó részét töltik be. A nyugdíjas lelkészek nagy része tevékenyen jelen van egyházunkban, elkötelezettségük alapján személyes példájukkal biztosítják az evangélikus lelkészi tradíciók folytonosságát a lelkészi kar egésze számára. Egymás terhét hordozzátok! Kevésbé megnyugtató a helyzet a lelkészek életkörülményei vonatkozásában. A napi megélhetési gondok egyes gyülekezetek csökkenő eltartóképessége miatt veszélyezteti a lelkészek szolgálatra készségét, esetenként a lelkészek személyes és családi gondjainak gyökereit is az anyagi gondok szorításában kell keresni. Erre vonatkozóan többször felmerül az egységes lelkészfizetés bevezetésének vélt gyógyírja is. Tekintettel azonban arra, hogy az eltérő lelkészfizetések a különböző teljesítményeket is tükrözik, az egységesítés nem jelenthet vállalható megoldást. Törekedni kell azonban egy lelkészi minimumjövedelem megállapítására, hogy a megélhetési gondok ne vezessenek a lelkészi munka színvonalának romlásához. Ahol nincs lehetőség minimumjövedelem biztosítására, gyülekezetközi szolidaritás keretében célszerű a hiányzó jövedelmet pótolni. Ez a szolidaritás azonban nem lehet egyszerű jövedelemátcsoportosítás a tehetős gyülekezetektől az erőtlenekhez, a központból a végekhez. A szegényebb és gazdagabb gyülekezeteknek erejükhöz képest egyaránt hozzá kell járulni a lelkészi jövedelmek kiegyenlítéséhez, az aktív és nyugdíjas lelkészgenerációk közötti életszínvonalbeli rés szűkítéséhez. Bár a lelkészi szolgálatokhoz kapcsolódó stólajövedelem nyújtása régi evangélikus tradíció, a közvélemény kevésbé tájékozott része számára a lelkészi pénzsóvárság megnyilatkozásának visszatetsző, hangulatkeltésre kiválóan alkalmas jele. Javaslom, hogy a következőképp alakítsuk át ezt a gyakorlatot: a szolgálatokért esetenként adott ellenértéket - néhány gyülekezetben gyakorolt formában - közvetlenül a gyülekezet pénztárába fizessék be a hívek, s a szolgálatot ellátó lelkész a gyülekezettől kapja meg járandóságát, amelynek összege ne a szolgáltatást igénybe vevő jóindulatától, hanem a gyülekezet teherbíró képességétől függjön. Ezt a gyakorlatot írásos ismertető formájában valamennyi, szolgáltatásainkat igénybe vevővel közöljük, amelyben természetesen nemcsak a fizetési formát írhatnánk le, hanem röviden összefoglalnánk azt is, hogy "\ i3 iirt,