Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - NÉMETH ZSOLT: Kepler pályái és a világharmóniák
hossziglani barátság szövődött, rendszeresen leveleztek. Kepler részben Maestlin előadásai nyomán, részben saját erejéből hamar átlátta a heliocentrikus rendszer matematikai előnyeit a geocentrikuséhoz képest. Egyetemi évei alatt két nyilvános vitában is védelmébe vette a kopernikuszi asztronómiát. 4 Az ifjú Johannes alapos képzésben részesült a tübingeni egyetemen. Tanulmányai első két évében etikát, dialektikát, retorikát, görög és héber nyelvet, valamint csillagászatot és fizikát tanult, a harmadik évben kezdte meg a teológia elsajátítását. Mindeközben alapos olvasottságra tett szert. Egyebek között egyetemi évei alatt ismerte meg Nicolaus Cusanus írásait, aki már Kopernikusz előtt egy századdal azt hirdette, hogy a Föld nem a világegyetem mozdulatlan középpontja. Kepler számára még a kopernikuszi világképnél is fontosabb volt egy másik eszmerendszer. A püthagoreus, platonista és kortárs neoplatonista gondolkodók nyomdokain maga is azt vallotta, hogy a természetet - látszólagos bonyolultsága és összetettsége ellenére - egyszerűség, mély, rejtett harmóniák és szimmetriák kell, hogy jellemezzék. A teremtett világ nem lehet más, mint a lényegét alkotó rend tökéletes kifejeződése. Platón a Timaiosznak a dolgok eredetével foglalkozó fejezetében kifejti, hogy a mechanikai okokat és az isteni célokat egyaránt számításba kell vennünk, sőt aki valós tudományos magyarázattal kíván szolgálni, annak a spiritualitás birodalmában fekvő, az anyagitól távol eső okokra kell elsősorban figyelnie. 5 A fenti platóni gondolat vezérfonalul szolgált Kepler számára. Míg Kopernikusz észlelések alapján, a posteriori ismerte fel a világ csodálatos rendezettségét, addig Kepler úgy vélte, hogy az a teremtés ideájából apriori igazolható. 6 Saját feljegyzései szerint a döntő meglátás, amely a világegyetem megalkotása isteni tervének felismeréséhez vezette, 1595. július 19-én következett be a grazi evangélikus iskolában, ahol 1594-ben, tanulmányainak formális befejezése előtt néhány hónappal a tübingeni egyetem ajánlására tanári állást kapott. Éppen a Jupiter és a Szaturnusz nagy együttállásairól tanított. 7 Az együttállások mintázata azt sugallta számára, hogy a két bolygó távolsága közelíthető egy szabályos háromszögbe, illetve köré írt kör sugarával. Megpróbálta a többi bolygó távolságát is megjeleníteni a szabályos sokszögek segítségével. A Jupitert jelképező körbe négyzetet írt, majd ebbe ismét kört - ez kellett volna, hogy a Mars távolságát jelentse -, majd ebbe szabályos ötszöget, és így tovább. Hamar észrevette azonban, hogy ez a séma nem adja meg helyesen a bolygótávolságokat, és arra sem ad választ, hogy a bolygók száma miért hat, hiszen a szabályos sokszögek száma végtelen. (Kepler idejében a Földdel együtt hat bolygót ismertek - már akik a heliocentrikus rendszert fogadták el.) Ezután a szabályos testek felé fordult, és természetesen rögtön az öt platóni szabályos test - a tetraéder, a kocka, az oktaéder, a dodekaéder és az ikozaéder - ötlött az eszébe, ezeket próbálta meg elhelyezni a bolygók szférái között. Augusztus 2-án egy Maestlinnek írott levelében 8 már első eredményeiről ad hírt, október 3-án pedig elmélete teljes kifejtését adja volt tanárának, és megfelelő tübingeni nyomdász iránt érdeklődik, aki kiadná a témáról szóló könyvét. 9 Ez a könyv majd a Mysterium Cosmographicum lesz, a bolygók távolságainak szabályos testek segítségével történő első kifejtése. Az elmélet Kepler élete során tovább érlelődik, és végső formáját a Harmonices Murtdiban nyeri el.
