Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

ságának a kritikájából született.

17 Már a hatvanas évek közepén akadtak olyan kutatók, akik megkérdőjelezték azt az elképzelést, hogy a forradalom korszakalkotó strukturális változásokból állt, ehelyett rövid távú politikai események láncolataként írták le (később ehhez hasonlóan terjedt ki a revizionista fordulat az angol reformáció területére) . Egyidejűleg megindultak a vidéki levéltárakra építő helyi vizsgálódások, amelyek rávilágítottak, hogy a nemzeti események iránt gyakran közönyösnek látszó helyi közösségek körében egyáltalán nem figyelhető meg a korábban hangoztatott ideológiai megosztottság. Az inkább politikai érvek hátterében a nyolcvanas évek közepén kezdték (leginkább Derek Hirst, majd Ann Hughes) a nemzeti egyházon belüli ellentéteket és feszültségeket megsejteni. Egyre inkább sürgették a rendelkezésre álló dokumentumanyag új szempontok szerinti feldolgozását, valamint a vizsgálódások kiterjesztését a Brit-szigetek egészére. Az alacsony néposztályok mellett a „middling sort", ez az írni-olvasni tudó, könyveket és pamfleteket író és vásároló, az össznépesség 30%-át kitevő réteg is egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a puritán forradalommal kapcsolatos elképzelésekben. Tim Harris pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a restauráció utáni Angliát jóval kisebb kutatói figyelem övezi, mint a forradalom előzményeit, eseményeit és a köztársaság-kísérletet. Az 1660-as év fordulópontként történő kezelését is megkérdőjelezték (John Morill), és az anglikanizmusnak a korábban feltételezettnél erősebb jelenlétére is felhívták a figyelmet. Egy másik fontos, a vallási indítékok újraértékelésével is összefüggő fejlemény a modernizáció és szekularizáció közötti egyenlőségjel megkérdőjelezése volt. Mindeme - itt csak listaszerűen felsorolt - változások persze gyökeresen átalakították az angol forradalomról vallott elképzeléseket. Eleinte a „puritán forradalom" koncepciója is kétségessé vált, és az újabb teóriában Laud érsek központosító reformjai veszélyes újításokká váltak, amelyek fenyegették a már kialakult kálvinista jellegű anglikán-puritán konszenzust. Miután Hill koncepciójában az egyik fő hibának éppen a radikális eszmék népszerűként történő beállítását tartották, és miután már világossá vált egyrészt az, hogy a néptömegek gyakran éppen a hagyományos berendezkedés védői voltak, másrészt pedig az, hogy az angol forradalom legfőbb sajátossága maga a radikalizmus volt, a vizsgálatok az irodalom irányába terelődtek: a radikalizmuskutatás a 90-es években egyre inkább a radikális beszédmód vizsgálatának irányába tolódott; ahogy Nigel Smith - az ilyen jellegű kutatások egyik vezéralakja megfogalmazta: „1660 nyarán a forradalom elbukott, de az irodalom győzött."

18 Ez az irodalmi szempontú megközelítés ugyanakkor a nyomtatott mellett a kéziratos források vizsgálatát is célul tűzte ki, és az írásbeli és a szóbeli diskurzust egyaránt figyelembe vevő kontextust képzelt a szövegek mögé; tehát egy olyan nyilvános szféra (Habermas fogalma) működését feltételezte, amelyben a kommunikáció egyik fő katalizátora a virágzó pamfletkultúra volt. A nyolcvanas évek végére az irodalom mellett a vallás szerepe is központi kérdéssé vált. Az újító Laud versus konzervatív puritánok elképzelést ugyanazok a történészek kezdték el megkérdőjelezni, akiktől az ötlet származott. Jonathan Scott a forradalmat az európai reformáció kontextusába kívánta helyezni, és a radikalizmus alapjának az elnyomás alóli felszabadulás keresztény morális célját tartotta: tehát a polgárháború radikálisai úgy képzelték volna el az intézmények-