Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig
ra költözött. A török kiűzése idején elpusztult Békés vármegyei helység újratelepülése - számos környékbeli településével együtt - már rögtön a Rákóczi-szabadságharc bukását követően megkezdődött, sőt az elmenekült lakosság visszaszállingózása esetenként már 1710 őszén is megfigyelhető. Az újratelepülő Csaba első lakosai ugyancsak a korábban itt élt, majd elmenekült magyarokból kerültek ki. A helyi adózók nevét tartalmazó első ismert összeírásban (1715) még csak magyar neveket találunk, míg az 1717. évi összeírás már két szlovák származásra utaló nevet is tartalmaz, ami közvetve akár Matolayné vallomását is alátámasztja. Az utóbbi jegyzék egyben arra is figyelmeztet, hogy a vállalkozóbb kedvű felvidéki lakosok alföldi, pontosabban tiszántúli megjelenése már a szervezett betelepítéseket megelőző időszakban is megfigyelhető. Éppen ezért elképzelhetőnek tartjuk, hogy Matolay is az első telepesekkel kerülhetett Békésbe. Matolay korai csabai tartózkodásáról nincsen forrásunk, a későbbi beszámolók viszont arról tudósítanak, hogy az egykori kuruc, majd császári katona hamarosan ismét fegyvert fogott. 1716-ban új háború tört ki a törökkel. A harcokból a hazai szerb („rác") katonaság is erősen kivette részét. Márki és Hadrovics egybehangzó leírása szerint Matolay a háborút a szerb katonaság kötelékében, egészen pontosan Szegedinác Péró pécskai parancsnoksága alatt küzdötte végig. 17 Az általunk átnézett források azonban csupán azt bizonyítják, hogy Matolay valóban a szerbek között harcolt; a Budán, 1735 nyarán tett vallomása szerint a „rác szabadcsapat" tagjaként. Semmi okunk kételkedni a két kiváló történetbúvár állításában, viszont fel kell hívnunk a figyelmet arra a tényre, hogy a Tisza-melléki és a Maros-melléki szerb határőr katonaság mellett Steinville generális parancsnoksága alatt az erdélyi szerb milícia is részt vett a temesközi harcokban. Ez utóbbi, 1718-ban mintegy 1800 főt számláló kontingens szempontunkból azért érdekes, mert - neve ellenére - csak részben állt szerbekből. A Rákóczi-szabadságharc idején Nagyszebenben szolgáló szerb főtiszt, a vitézségével kitűnt Pivoda (kuruc forrásokban: Rácz Pivoda) keze alatt többnyire a szabadságharc - kuruc és labanc - veteránjai szolgáltak. Csak néhány példát említünk: 1716-1718 között az egység kapitánya volt Rákóczi híres szerb származású ezereskapitánya, Rácz Draguly, vagy az ugyancsak kuruc Balika László gyalogezredében főhadnagyi rangban szolgáló Balika Bálint is. A volt labanc tisztek közül Orbán Jánost, Békés vármegye egykori szolgabíráját és az örmény származású Izsák kapitányt kell megemlítenünk; ez utóbbi az 1711. előtti években Pivodához hasonlóan Nagyszeben császári őrségében szolgált. Az alakulat tisztjei között egyébként a szerbek mellett magyarokat, románokat és - pl. Izsák kapitány esetében - örményeket is találunk. Nem elképzelhetetlen, hogy a szlovák származású magyar nemes Matolay is az erdélyi rác katonaságban harcolta végig a török háborút, ami azonban nem zárja ki, hogy - Márki szavaival élve - már ekkor Péró „alatt is szolgált". Az 1716-1718. évi török háború
