Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas III.

utólag, beiktatását követően - igaz, személyesen -, akit a találkozás alkalmával Reimsben meg is koronázott, annak ellenére, hogy Lajos már három éve koronás császár volt: 813-ban apja saját kezűleg tette fejére a koronát. A következő pápa is csak utólag tudta bejelenteni megválasztását és beiktatását: 817. januárjában I. Paschalist (ur. 817-824) ugyanis még elődje halálának napján megválasztották, s másnap fel is szentelték. Jámbor Lajos nem emelt kifogást, sőt a Pactum Ludovicianumban ígéretet tett „boldog Péternek, az apostolok fejedelmének és általa helyettesének, Paschalis főpapnak" arra, hogy a jövőben is külső befolyástól mentesen lehet pápát választani.

12 817-ben Jámbor Lajos felosztotta birodalmát első házasságából született fiai között. Lothar, a legidősebb megkapta a császári méltóságot s hozzá a birodalom középső részét Itáliával együtt. 822-ben Lotharnak Itáliába kellett mennie, hogy a császári reformtörvények itt is hatályba lépjenek. Egyúttal azonban arra is törekedett, hogy visszaszerezze a Róma feletti császári befolyást. Alkalmat kínált a beavatkozásra, hogy 824. május 14-én meghalt I. Paschalis pápa, s ezt követően több hónapig elhúzódó harc kezdődött Rómában a nemesség és a nép között. Lothar így keresztül tudta vinni, hogy 824. augusztus 5-én támogatottját, II. Jenőt (ur. 824-827) választották pápává, akivel november 11-én megkötötte az úgynevezett Constitutio Romanát. Ennek 3. pontjában megerősítették a szabad pápaválasztást egy lényeges módosítással: a megválasztott pápa „ne szenteltessék fel mindaddig, amíg le nem teszi az esküt a császár követeinek és a népnek a jelenlétében"

13

. A megegyezéshez egy eskü szöveget is csatoltak, amelyet a „rómaiaknak", vagyis a Róma városi előkelőknek kellett letenniük. A frank uralkodók ezzel két dolgot értek el: a rómaiak egyrészt hűséget fogadtak nekik, másrészt pedig vállalták: felügyelnek arra, hogy csak a császárnak esküt tevő pápát lehet felszentelni és beiktatni.

14 A Constitutio további pontjai a pápai állam közigazgatásával foglalkoztak. A császári főhatalom jegyében pápai és császári megbízottak közösen felügyelték a hivatalokat, évente benyújtották az elszámolást a császárnak, s a legsúlyosabb eseteket pedig eléje kellett terjeszteniük. A frank hatalomnak ez volt a csúcspontja. Ez a nagy frank befolyás a pápaság fölött nem tartott hosszú ideig. Hozzájárult ehhez a Jámbor Lajos és fiai közötti - korábban már elemzett - családi viszály, illetve a pápaság hagyománnyá vált felfogása is a császárkoronázás jogáról. A Karolingok szerint eredetileg a császárság legitimitásához nem volt szükséges az egyház hozzájárulása, hiszen már megkérdőjelezhetetlenül törvényes uralkodók. A 9. században már egészen más a helyzet, mint a 750-es években volt: Pippinnek ott és akkor minden legitimációs eszközre szüksége volt, hogy elfogadhatóvá tegye az alkalmatlan, ám legitim Meroving király leváltását. Pippinnek II. István pápa által végzett 754-es felkenése nem vethető össze azzal, amikor Nagy Károly 813-ban a pápa bármiféle közreműködése nélkül Aachenben társcsászárrá fogadta és saját maga megkoronázta fiát, Jámbor Lajost. Pippin korában Nyugaton nem volt császár, viszont élt az a hagyomány, hogy itt a pápa testesíti meg a legfőbb auktoritást. Nagy Károlyt 800 karácsonyán III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta. Ez az esemény a Donatio Constantini tükrében különös jelentőséget kaphat, és sok mindent megmagyarázhat.

15 A konstantini adománylevél szerint a Nyugat feletti uralmat és a császári jelvényeket Konstantin átadta I. Szilveszter pápának, ő maga pedig elhagyta Rómát, és Konstan-