Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas III.

dalomban az állam és az egyház eleinte egyazon dolog, a földi világ két egymást kiegészítő és együttműködő pólusának tekintette magát. A birodalom és a birodalmiság hanyatlásával párhuzamosan azonban az egyház egyre inkább ellenfelet látott a világi hatalomban. (6) Az általunk ismert Európa nem azonos gyökerekből táplálkozva alakult ki, de még a középkorban létrejött valamilyen kulturális egység. Ehhez sok minden hozzájárult: a latin nyelv, amely összekötötte egymással az eltérő hagyományú népeket; a skolasztikus filozófia; a római és az egyházi jog. És természetesen maga a kereszténység, amely talán a legfontosabb alkotóeleme az európaiságnak, annak ellenére és éppen azért, hogy tanítása szerint nem kötődik egyetlen társadalomhoz, kultúrához és hagyományhoz sem. Az ókori és koraközépkori európaiság legfontosabb ismérve: sokféleség az egységben. Az egységet a közös eszme teszi lehetővé, a sokféleséget pedig ennek a közös eszmének sokféle gyakorlati megvalósítása.

8 A már korábban kialakult saját egyházi szisztéma eltorzult: a fejedelmek általában saját, rövid távú érdekeiket nézték, s ennek rendelték alá az egyházat is. Altalános gyakorlattá vált, hogy tetszés szerint neveztek ki vagy tettek le püspököket, illetve a kisebb hűbérurak az alsó papságot tartották ugyanígy ellenőrzésük alatt. Ahol pedig a püspök testesítette meg a világi hatalmat is, ott fejedelemként igyekezett kézben tartani egyházmegyéjét. A pápai szék is vagy a római nemesség, vagy az itáliai fejedelmek, vagy később az újjászülető birodalom játékszerévé vált. „Sacramentum faciat in praesentia missi domini imperatoris"

9 Jámbor Lajos birodalomkoncepciója kétpólusú, mégis egyetlen egységnek tekintette az egyházat és az államot. Ez elméletben egyensúlyi helyzetet teremthetett, de a gyakorlatban - különösen kormányzásának második felében - a Nagy Károly-i államegyház egyre inkább a püspökök államává vált. Nyugat- és Közép-Európa egysége néhány évtizeddel élte csak túl megteremtőjét, Nagy Károlyt: fiának, Jámbor Lajosnak 840-ben bekövetkezett halálát követően a Karoling-birodalom kulturálisan és népesség szerint is igen eltérő három részre oszlott, amelyek ettől kezdve saját útjukat járták. A 843-as verduni szerződés után a Frank Birodalom egysége már nem is volt fenntartható, bár egy ideig még a Karoling-ház közös patrimóniuma maradt a felosztás után is, és az egybetartozás tudata sem merült feledésbe. Jámbor Lajos legifjabb fiának, III. Károlynak rövid uralkodása alatt (885-887) még egyszer egy kézbe került a kormányzás, de elűzésével végleg megpecsételődött a szétválás. Nyugati-Frankföld (a későbbi Franciaország) és Keleti-Frankföld (a későbbi Németország) között fekvő, észak-déli irányban húzódó hosszúkás területet Lotharingia (azaz Lothar földje) és Itália alkotta; itt volt a két főváros, Aachen és Róma is. Bár a 843-as osztozkodás alkalmával Lotharingiát (s vele Itáliát) a császári címet viselő II. Lothar kapta, ám rövidesen világossá vált, „Lothar földje" mennyire mesterséges, politikai képződmény, nem is lehetett huzamosabb ideig egyben tartani. A verduni szerződés ugyanakkor politikai realitásokat tükrözött: az itt megalkotott felosztás lényegében