Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

adat szerint 1705-ben Ocskay László vicekapitánya, Gellért Imre többek között Matula László (!) zászlótartó kíséretében időzött két napon át Csehi községben.

12 Elképzelhető hogy a zászlótartó valójában a mi Pálunkkal azonos, s ez esetben talán a kárösszeírás készítői tévesztették el a nevét, vagy a helység bírája és esküdtje emlékezett roszszul a zászlótartó nevére. A Dongó által ismertetett családfán ebből az időszakból ugyan nem szerepel László, viszont már korábban is hangot adtunk annak a gyanúnknak, hogy a leszármazási tábla pontatlanságokat tartalmazhat. Ugyanakkor jeleznünk kell azt is, hogy a Matula családnév viszonylag elterjedt volt a felvidéki vármegyék területén. Az 1715. évi országos összeírás Zólyomban négy, Pozsony és Túróc vármegyében pedig három-három Matula nevű adózót talált. Ezek közül kiemelt fontosságot kell tulajdonítanunk a Zolnán élő Matula Jánosnak („Joannes Matula"), aki egyértelműen az 1692-ben megnemesített Matolay család tagja (I. vagy II. János) volt. Az előbb ezredeskapitányként, majd 1705 nyarától brigadérosként működő Ocskay leginkább a függetlenségi harc első éveiben ért el jelentős hadi sikereket, a trencséni csatavesztést követően azonban, 1708. augusztus 28-án gyakorlatilag a teljes ezredével együtt átállt a császáriakhoz. Tisztjei és katonái közül a későbbiek során többen is visszaszöktek, főleg Rákóczi azon felhívására, hogy az Ocskayval elpártoltak teljes amnesztiában részesülnek. (Ez ugyanakkor nem vonatkozott azokra, akik még korábban szöktek át a császáriakhoz.) Ocskay ezután némileg lecsökkent létszámú lovasságával harcolt, immár császári ezredesként egykori bajtársai ellen. 1710. január l-jén Jávorka Ádám kuruc hadnagy bravúros körülmények között elfogta, és két nappal később Érsekújváron kivégezték. Parancsnoka halálát az ezred sem sokkal élte túl, január 22-én még ott voltak Romhánynál, de hamarosan feloszlottak.

13 Matolay Pál 1735 nyarán tett vallomásából tudjuk, hogy 1708 augusztusában az ezreddel együtt ő is követte Ocskayt, de arról már nem szólt, hogy a későbbiek folyamán visszaszökött-e, vagy az ezred fennállásáig annak kötelékében maradt. Mindenesetre érdekes a felesége vallomása, amely szerint rögtön a szabadságharc bukását követően már Rácböszörményből (Hajdúböszörmény) költöztek át a Csongrád vármegyei Hódmezővásárhelyre. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy teljesen ellenőrizhetetlen és légből kapottnak tűnik Dongó azon állítása, amely szerint II. János ha, a „harcias" III. Pál „II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában a kapitányságig vitte", és hogy a „békésmegyei tót kurucokkal együtt szolgált II. Rákóczi Ferenc táborában". Ez utóbbit már csak azért is kizárhatjuk, mert Békés vármegye területén csak a kuruc függetlenségi harcot követő években jelennek meg evangélikus vallású szlovákok, és Rákóczi itteni „tót kurucainak" legfeljebb a Péró-lázadásba belekeveredett csabai szlovákokat nevezhetnénk. Bár a családi hagyomány is fenntarthatta, hogy Matolay Rákóczi kapitánya volt, elképzelhetőbbnek tűnik, hogy az 1735-ben vitt szerepe (amikor tényleg „kapitány" volt) adott táptalajt a szerkesztő megállapításainak. Természetesen az sem zárható ki, hogy a szabadságharc végéig, akár labancként, elérte a kapitányi rangot, ezt azonban egyetlen hiteles forrás sem támasztja alá.

14