Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

szükségük van rá, adjanak nekik harmadikat; és négy pár lábhoz valója és két pár alsónadrágja, egy öve, két tetőtől talpig érő szőrmés ruhája, két sálja, utazás esetén még kettő; nyáron két kesztyűje, melyet népiesen wantos-nak neveznek, és télen pedig két báránybundás muffocskája; hétköznapi cipője kettő, saruja éjszakára nyáron kettő, télen pedig papucsa, kapjon elegendő szappant és kenőcsöt, zsírt étkezésre, kivéve pénteket és az Úr születése előtti húsz napot és a nagyböjt előtti hetet. Ahol pedig nincs hemina bor, ott jó sörből adjanak két heminát."

122 Vissza kell térni a Regula étkezési előírásaihoz, ezért nyomatékosan elrendelték, hogy „szárnyasokat - a betegek kivételével - soha ne fogyasszanak".

123 Az apátok elégedjenek meg annyi étellel, itallal és alvással, ugyanolyan öltözettel, mint amit és amennyit a szerzetesek kapnak. Ugyanúgy vegyék ki részüket a munkából is.

124 Senkit ne rövidítsenek meg: „Minden egyes testvérnek kenyérben és italban adják ki az adagját, és ezt senkivel ne ossza meg."

125 „Ha valaki szükségtelenül zajt okoz... az étkezőben, kérjen majd érte büntetést a perjeltől",

126 de az emberi méltóság tiszteletére utal, hogy „lemeztelenítve a testvérek szeme láttára valamilyen vétekért" senkit sem szabad megostorozni.

127 A reform előtt rendszeresen előfordult, hogy némely apát nem az alkalmas és elhivatott jelentkezőket vette fel, hanem akik ajándékot adtak ezért. Nevezhetjük ezt egyszerűen „vesztegetésnek", „korrupciónak", de közel jár a simónia fogalmához is. Nem véletlen, hogy külön kitértek erre a jelenségre Aachenben: „Senkit ne vegyenek fel a monostorba adományért, hanem csakis azt, akit a jó akarat és az erkölcsök tisztessége ajánl."

128 A csavargás elkerülése, illetve az úton járó szerzetesek jó híre érdekében elrendelték, hogy „...ne járkáljanak gyakran a falvakba, csak kényszerítő szükség esetén [...], s ha megszűnt a fontos ügy, monostorukba csakhamar térjenek vissza";

129 a jövőben pedig senkit „egyedül, vagyis másik testvér nélkül" ne küldjenek ki.

130 A Capitulare monasticum nem akart új szabályzatot adni, és az eredetit sem módosította. Inkább a Regula „végrehajtási rendeletének" érdemes tekintenünk. Megerősítette a kolostori élet vallásos-aszketikus felfogását, „a világtól való menekülést", az istentisztelet fontosságát és a szellemi munka mellett a fizikai munka jelentőségét hangsúlyozta. Célját - a birodalom szerzeteseinek egységes consuetudo alá helyezését - részben éppen az aszkézis sürgetése miatt nem érte el oly mértékben, mint azt Aniane-i Benedek és Jámbor Lajos remélte. A pusztába vonult ősatyák példája túl szigorú és kényelmetlen volt, hogysem lelkesen utánozzák. Aniane-i Benedek reformja - bár visszatért az eredeti bencés regulához - bizonyos mértékben megváltoztatta az imádság és a munka Szent Benedek által megalkotott egyensúlyát azáltal, hogy további elvégzendő imádságokat is előírt. A világtól való elvonulást azzal is erősíteni akarta, hogy a világi növendékeket kizárta a szerzetesi iskolákból, de ez nem valósult meg. Aniane-i Benedek reformja volt az első kísérlet a bencés kongregáció létrehozására. Nursiai Benedek után őt tekintik a nyugati szerzetesség második atyjának. Reformjait a cluny-i mozgalom vitte tovább.