Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

szükségesnek látták saját szerepüket is megfogalmazni. Okfejtésük teológiai, de a sorok mögül kiérződik, hogy sokkal többről van itt szó, mint pusztán hitbéli kérdésekről, hiszen tudjuk, hogy számukra az egyház és a világi keretet alkotó birodalom - Nagy Károly birodalomkoncepciójának jegyében - továbbra is egyetlen egységet jelent. „Először tehát szilárdan valljuk, hogy Isten egyetemes szent egyháza egy test, s ennek feje Krisztus. [...] Tudjuk tehát, hogy Isten egész szent egyházának teste két kiváló személyre oszlik, a papira és a királyira, ahogy ez a szent atyáktól ránk hagyományozódott."

51 Első pillanatban semmi különös újdonságot nem találunk ebben, hiszen ezután Gelasius pápa 494-ben írott híres levelét

52 idézik. Azonban a zsinat végén Jámbor Lajos császárhoz intézett kérvényükben arra kérik őfelségét, „hogy a papi nevet, hatalmat, erőt és méltóságot vegye komolyan, ahogy ezt az Úr szavaiból könnyen megértheti, melyeket boldog Péternek mondott, aki helyett méltatlanul előhozzuk: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is."

53 Ez már nem alázatos üzenet, hanem komoly figyelmeztetés. Különösen akkor erősödik meg ez az érzésünk, ha tovább olvassuk a püspökök beadványát, ugyanis mondandójukat Nagy Konstantin tekintélyével teszik nyomatékosabbá. „Az is a példához tartozik, hogy az egyház történetében Konstantin császár a püspököknek megerősítette: »Isten arra rendelt titeket, papokat, és hatalmat adott nektek, hogy rólunk is ítélkezzetek, és ezért mi meg is ítéltetünk általatok; rólatok pedig nem ítélkezhetnek az emberek, mivelhogy egyedül Isten ítélhet közöttetek, ahogy bármiféle civódásaitok arra az isteni vizsgálatra tartoznak. Ti tudniillik, akiket Isten adott nekünk, Istenéi vagytok, és nem illendő, hogy az ember ítélkezzék isteni dolgokban, csak ő egyedül... «"

54 A papság szerepének és jogainak ilyen kidomborítása túlmutat Jámbor Lajos korának eseményein, s előkészíti a későbbi századok eszméit. A 829-es zsinaton a résztvevők határozatként megfogalmazták a püspökökről, a szerzetesekről, illetve a papságról alkotott véleményüket és elvárásaikat. Az uralkodónak pedig nagy tisztelettel és biblikus alapú, történeti hátterű keretbe csomagolva, a simónia

55 veszélyére hivatkozva mintegy azt sugallták, hogy jobb lenne, ha az eddiginél kevesebb beleszólása lenne az egyházi hivatalok betöltésébe: „Tehát szükséges, hogy a papválasztásban és hivatalba rendelésben erősen kárhoztatandó legyen a simoniákus eretnekség, amely némelyeknek kapzsisága és nagyravágyása miatt a modern időkben a papi méltóságot befeketítette."

56 A zsinat püspökei - mintegy királytükörként - külön fejezetben foglalkoztak azzal, hogy milyennek kell lennie a királynak. A már ismert etimológiai eszmefuttatás után (rex a regendo vocatur) kifejtették, hogy „a királyi szolgálat különösen abban áll, hogy Isten népét egyenlőségben és igazságban kormányozza és irányítsa, és arra törekedjen, hogy békében és egyetértésben éljenek. O maga legyen először is a templomoknak és Isten szolgáinak, az özvegyeknek, árváknak és más szegényeknek, sőt minden rászorulónak védője. [...] És ezért tehát szükséges, hogy ő, aki a bírák bírája, a szegények ügyét magához engedje és szorgalmasan vizsgálja, nehogy azok, akiket erre rendelt, s