Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

hézséggel kellene megküzdenie akkor, ha a kormányzásban nem venné igénybe az egyház segítségét. Éppen ezért igyekezett gondoskodni arról, hogy az egyháznak - általában és a Frank Királyságban egyaránt - biztosítva legyenek a jogai, privilégiumai és tulajdona.

34 Károly számára a királyság teokratikus felfogása teljesen egyértelmű. Isten az ő gondjaira bízta a keresztény népet, amely a tágabb értelemben vett egyházat jelenti, de a szorosabb értelemben vett egyház, vagyis a klérus ugyanúgy része az általa kormányzottaknak, hiszen ő a defensor ecclesiae (az egyház védelmezője).

35 Károly feladata, hogy a gondjaira bízottakat megvédelmezze.

36 Kötelessége a nép jólétéről gondoskodni, amint egyik rendeletében fogalmazott: „ [Akarjuk,] hogy mindazok, akik hozzánk tartoznak, kedvező körülmények között éljenek, és senki őket szegénységre ne juttassa",

37 s a gondoskodáshoz hozzátartozott a hit terjesztésének elősegítése, az istentiszteletek rendje is. Amint kortársai megfogalmazták: „Harcoljon érettünk a látható ellenségek ellen az Úrnak segítvén, és mi érette az Úrhoz fohászkodván erőért a láthatatlan ellenségekkel szemben, lelki fegyverekkel harcolunk... Irgalmazzon könyörületesen a foglyoknak, legyen segítségére az elnyomottaknak, oldozza fel a leigázottak kötelékeit, legyen az özvegyek vigasztalója, szerencsétlenek felüdítője, legyen úr és atya, legyen király és pap, legyen minden keresztény legbölcsebb kormányzója."

38 Megváltozott tehát néhány kifejezés jelentéstartalma: a mundus, amely eredetileg a római világot, az imperiumot jelentette, a 9. században azonossá vált az ecclesiával; vagyis az egyház maga a birodalom; a birodalom lakói, a Rontani pedig azonosak a keresztényekkel.

39 Károly nem pap a szó szentségi értelmében, hiszen semmi ilyen funkciója nem volt. Ezen a földön ő mindenki felett áll, Isten helyetteseként mindenki felett uralkodik, a püspökök is csak a második helyen, Krisztus helyén lehetnek.

40 Annyiban pap, hogy kötelessége az egyház munkájával is törődni. S látva azoknak a kapituláréknak a nagy számát, amelyeket lelki és egyházi jellegű ügyeknek szentelt,

41 mi is teljesen bizonyosak lehetünk „a császár úr jószándékában, hogy az Istentől neki adott királyságban mindenkit a becsületesség szabályára vágyik vezetni, de nincsenek annyian a segítők, amennyien a felforgatók, sem annyian a prédikálok, mint a prédálók".

42 Kézenfekvőnek tűnt, hogy Dávid királyhoz hasonlítsák, hiszen egyesítette a királyi vezetés és a papi tanítás funkcióit. Amint Alcuin

K írja egy levelében Károlynak: „Tiszta és szent vizsgálódással a katolikus hit igazságát megvizsgálni igyekeztél, és a királyi utat mindig apostoli tanítással, az igazság egyenes beszédével erősítetted, okosságodat megőrizted. Boldog az a nemzet, melynek ura az ő Istenük, és boldog az a nép, melyet ily tanító emelt fel és ily prédikátor erősített meg. [...] a hatalom győztes kardját forgatja jobbjával és a katolikus tanítás harsonája zeng az ajkán. Dávid is, az előző [választott] nép Istentől kijelölt és Istentől kedvelt egykori királya és jeles zsoltáros Izrael győzedelmes kardjának minden népet alávetett, és Isten törvényének kiváló hirdetője volt a nép között."

44 A korabeli liturgiában nemcsak a pápáért fohászkodtak Istenhez, hanem a népéért küzdő és alattvalóiért Istennél közbenjáró uralkodóért is: „Hogy a föld gyümölcseit nekünk ajándékozzad, kérünk téged, hallgass meg minket.