Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

dampna detrimenti sui pacietur, et animae vestrae, quod non optamus, periculum generabitur." Exhortatio episcoporum ad Hludowicum imperatorem. In: Pertz 1835, 347,36-40. 59 „Neque ignorare debueratis maius esse régimen animarum, quod est pontificale quam imperiale, quod est temporale." (Tudnotok kell, hogy nagyobb a lelkek csapata, amely inkább főpapi, mint birodalmi, ami halandó.) IV. Gergely levele a frank püspököknek, 833. no. 17. In: Dümmler 1899, 228,40-41. - „...nos divinitus... constituti..., principes super omnem terram, id est super universam ecclesiam. Terra enim ecclesia dicitur..." (Mi Isten által fejedelmeknek vagyunk rendelve minden föld fölött, vagyis az egyetemes egyház fölött. A földet pedig egyháznak mondják.) I. Miklós pápa levele Mihály bizánci császárnak, 865. szeptember 28. no. 88. In: Dümmler 1925, 475,32-34. 60 „Rex autem, qui vicarius summi Regis est, ad hoc est constitutus ut regnum terrénum, et populum Domini, et super omnia sanctam veneretur Ecclesiam ejus, et regat, et ab injuriosis defendat et maleficos ab ea evellat et destruat et penitus disperdat. Quod nisi fecerit, nec nomen regis in eo constabit, verum... nomen regis perdit." Leges ecclesiasticae Edwardi Confessoris, art. 14. PL CD-ROM Vol. 151. 1194B. Ezeket a törvényeket Hódító Vilmos is megerősítette. 61 Canning 2002, 74. o. 62 Az első ismert középkori királyfelkenés 672-ben történt, amikor Wamba nyugati gót királyt felavatták. Ezt az eseményt ismerték ugyan Európa más területein, de nem vált követendő gyakorlattá. Eleinte pusztán egyházi szertartás volt, nem fűződtek hozzá alkotmányjogi eszmék. Pippin 75l-es felkenése kapcsolta össze a királyi legitimáció gondolatával, s ettől kezdve a frank birodalomban (és később mindenütt) elmaradhatatlan része lett a király trónra emelésének. Vö. Anton, H. H.: Salbung, Herrscherlich. In: LexMA 7. 1289-1292. has.; valamint Suntrup 2001, 303-307. o. Angolszászok között 787-ben kentek fel első ízben uralkodót: Offa, Mercia királya (f796) saját fiát, Ecgfrith-t kente fel örököseként. Vö. Schramm 1937, 15. o. A koronázási szokásokról összefoglalóan lásd Eichmann 1942. 63 A különböző koronázási ordók szövegét lásd Erdmann 1951, 83-91. o. 64 Bloch 2005, 25. o. (Jacques Le Goff előszava.) 65 Vö. Möhr 1962. 66 „Az akkori világ számára vitathatatlan axiómának tűnt, hogy csakis egyetlen császárság és egyetlen keresztény egyház létezhet csupán. Nagy Károly császárrá koronázása súlyosan sértett minden tradicionális értékrendet és a bizánci érdekeket, mivelhogy mind ez ideig Bizáncot, az »új Rómát« tekintették vitathatatlanul annak az egyedüli birodalomnak, amely a régi Imperium Romanum örökösének számított. Birodalmi jogainak tudatában Bizánc Nagy Károly császárrá koronázását csakis trónbitorlásnak tekinthette. [...] Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a császárrá koronázás a Szent Péter-templomban a pápa, és nem a frank király kezdeményezésére történt." Ostrogorsky 2003, 171. o. - Bizáncban ekkoriban sokan betöltetlennek tartották a trónt, ugyanis nem a hatalmat gyakorló Eiréné császárnőt, hanem a 797-ben trónjától megfosztott VI. Konsztantinoszt tekintették legitimnek. Erre utalnak a nyugati krónikák is, amint például a Lorschi évkönyvekben olvashatjuk: „801. év. És mivel akkor a görögöknél megszakadt a császárok dinasztiája és a hatalom felettük asszonyok kezében volt, az látszott helyesnek az apostoli Leó pápa, a pápai tanácsban részt vevő összes szent atyák, valamint a többi keresztény nép előtt, hogy a frankok királyát, Károlyt császárnak nevezzék, hiszen ő tartja hatalmában magát Rómát, ahol mindig a császárok székhelye szokott lenni, de uralkodik a többi székvárosok felett is végig Italiában, Galliában és Germaniában..., ezért igazságosnak tűnt számukra, hogy... felvegye ezt a címet." („801. Et quia iam tunc cessabat a parte Graecorum nomen imperatoris, et femineum impérium apud se abebant, tunc visum est et ipso apostolico Leoni et universis sanctis patribus qui in ipso concilio aderant, seu reliquo christiano populo, ut ipsum Carolum regem Franchorum imperatorem nominare dbuissent, qui ipsam Romam tenebat, ubi Semper Caesaras sedere soliti erant, seu reliquas sedes quas ipse per Italiam seu Galliam nec non Germaniam tenebat...; ideo iustum eis esse videbatur, ut... ipsum nomen aberet.") Annales Laureshamenses minores, 34. In: Pertz 1826, 38. o. 67 III. Leó (*? - T816. június 12.) származásáról, neveltetéséről és pályafutásáról kevés adattal rendelkezünk. Bizonyos, hogy Rómában született, és fiatalon belépett a bencés rendbe. I. Adorján pápa alatt (772-795) lett bíboros, egyes források szerint a pápai kincstár kezelője volt. Adorján pápa halálának másnapján, 795. december 26-án választották meg, és a következő napon fel is szentelték. A sietségnek valószínűleg az volt az oka, hogy a római papság attól tartott, hogy Nagy Károly esetleg beleszól a választásba. III. Leó levélben értesítette a frank uralkodót Adorján haláláról és saját megválasztásáról, s egyúttal - hűségnyilatkozatként - elküldte Károlynak Szent Péter sírjának kulcsait és Róma zászlaját. A király válaszlevelében gratulált az új egyházfőnek hivatalához, megerősítette Frankföld és a pápaság szövetségét, és nagy ajándékot is küldött.