Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

esettörténet kapcsán. Ugyanakkor az ilyen esettörténetekkel való szembesülés nem fájdalommentes: én is éltem parókián, sőt házaspárkapcsolatban; feleségemmel együtt majdnem 20 éven át gyermekeket neveltünk a lelkészlakban. Tudom, hogy mit veszíthet egy házaspár, mit veszítenek a gyermekek, mit veszíthet a gyülekezet, milyen károkat szenved az evangélium ügye e válságok következtében. Magam Isten kegyelméből elkerülhettem e veszteségeket, s a gyülekezetnek sem okoztam - Isten kegyelméből ilyen fájdalmat. Ugyanakkor e válságfolyamatok előhívják a segítőből a munkájához elengedhetetlen együttérzést. Tapasztalataim arra késztetnek, hogy pácienseim érzéseit átélve belássam: senki sem léphet személyisége fejlődésének új szakaszába válságok, s jó esetben válságok kezelése nélkül: a kríziseknek nem csupán és elsődlegesen nem okai, hanem isteni céljai vannak.

6 Azt is meg kell jegyeznem, hogy több mint 4 évtizedes egyházi szolgálatom alatt nem kevés érzelemgazdag, értékhordozó lelkészházaspárral is találkoztam, akiknek gazdag szolgáló életük mellett párkapcsolatuk is mintául szolgált. Vannak közöttük, akik még ma is élnek, és öregségükben is szép példái az érzelemgazdag házaspárkapcsolatnak. Vannak, akik már nincsenek közöttünk - az ő emlékük legyen áldott, és nevük maradjon ismeretlen. Magánéletük igehirdetői szolgálatuk szerves része volt. Az elmúlt évek munkája során a különféle esettörténeteket homogén válságcsoportokba soroltam. E válságcsoportok egyike a kapcsolati nehézségekkel küzdő lelkészházaspároké, akiknek válságai, tekintettel szociológiai és értékvonatkozásaikra, világosan elkülönülnek más hasonló esetektől. E homogén esettörténetekről szaktanulmányok készültek és készülnek. Családsegítőnkben mi is készítettünk tanulmányt a lelkészházaspárok válságáról és e válságok kezelési lehetőségeiről.

7 Ezért fogadtam megtiszteltetésként a Credo folyóirat szerkesztőjének felkérését e tanulmány megírására. Hangsúlyozom: célom nem az, hogy egy fel nem tárt - és az egyházi közbeszédben feldolgozatlan - témát újra emlegessek, hanem szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a mentális-spirituális válságokat kulturáltabban és hatékonyabban tudjuk kezelni. Az anyaszentegyház elsődleges feladata és küldetése az evangélium terjesztése és tisztaságának őrzése, az emberek Krisztushoz vezetése. Ez a munka azonban csak akkor végezhető el, ha az evangélium munkásainak állandó lelki és teológiai megújulását biztosítjuk, szellemi-lelki egészségét megőrizzük. Ne feledjük: Jézus tanítványainak szolgálatba állítása mellett lelkigondozásukkal is rendszeresen foglalkozott: küszködött, bajlódott velük, néhol „elege is lett belőlük", néhol családjaik gondozását is végezte, saját családjának terápiás-karitatív gondozásáról sem feledkezve el.

8 Még egy nagyon fontos, paradigmatikus bibliai jelenetet idézzünk fel itt, hogy egy döntő összefüggést észrevegyünk. Cornelius római százados megtérése előtt Péter apostol „megtéréséről" olvashatunk. Őt Isten előbb teológiailag és spirituálisán eligazítja,

9 azaz segít számára tisztázni a törvényhez való viszonyát - úgy, hogy a törvény jelentőségét nem kisebbítve, felszabadítja annak számára immár nem érvényes vonatkozásai alól, hogy szabaddá válva Corneliust is az evangéliumhoz vezethesse.

10 Ismét ugyanez a jelenség: az evangélium szolgáinak szolgálata, szolgálatba állítása csakis úgy történhet, hogy spirituálisan-pasztorálisan felkészítjük őket arra a szolgálatra, amelyet csakis ily módon felkészült emberek végezhetnek eredményesen és áldásosán. Szerény