Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.
Figyelő - BÖRÖCZ ENIKŐ: Egy dunántúli püspök (Lámpás az oltár zsámolyán. Kapi Béla püspök feljegyzései)
teljes, mivel a szerkesztő, sajtó alá rendező Mirák Katalin terjedelmi okból kihagyta azokat a részeket, amelyek tartalmi szempontból csupán megismételnek egy-egy korábban már elmondott eseményt. A kihagyásokat a kötet mindenütt jelzi. Nem tudjuk pontosan, hogy a püspök mikor fogott bele a munkába, a befejezés időpontját viszont rögzítette: 1956. március 6. A mű eredeti címe négysoros volt: Lámpás az oltár zsámolyán. Kapi Béla püspök feljegyzései életéből és szolgálatából. Amíg élt: Isten evangéliumát vitte szerte, mióta lángja kihamvadt: emléke hárfáján Istennek zeng halk éneket. Felejthetetlen drága Feleségem emlékének. Szeretett gyermekeimnek, unokáimnak és családjuknak emlékül és okulásul. (Ezek a sorok érzékletesen mutatják, miért nevezték kortársai Kapi Bélát - némi humorral - „barokk" püspöknek.) Utóda, Túróczy Zoltán kérésére Kapi - közvetlenül nyugdíjba vonulása után - két részben megírta a dunántúli egyházkerület utolsó fél évszázadának történetét. Egyfelől a Gyurátz Ferenc nevéhez kötődő rövidebb (1895-1916), másfelől a saját nevéhez kötődő hosszabb (1916-1948) időszakot tárgyalta. E két - kiadatlan - kötet együttesen körülbelül megfelel az emlékiratok terjedelmének. Másrészt nem meglepő, hogy a visszaemlékezés, valamint az egyházkerület közelmúltját tárgyaló kiadatlan munkák szoros kapcsolatban vannak egymással. Kapi Béla tisztában volt azzal, hogy visszaemlékezése legalább három műfaj jellegzetességeit hordozza. Maga mondja, hogy műve „sajátságos" ötvözet: egyfelől önéletrajz, másfelől történeti visszaemlékezés, továbbá-jó néhány fontos dokumentum szó szerinti közlésére tekintettel - némileg kresztomátia. A másik fontos sajátság, hogy mindhárom műfaj többször is visszatér, utoljára általában összefoglaló jelleggel. Az önéletrajzi jellegű részek hosszú, részletes elbeszélést alkotnak, majd a kötet végén egy rövid, visszatekintés-szerű összefoglalás zárja le őket. Itt olvasható az az „arcképsorozat" is, amelyben a püspök külön-külön örökíti meg mindazok emlékét, akik fontosabb szerepet játszottak az életében, vagy akiket más megfontolásból megörökítésre méltónak tartott. (Kapi szépírói hajlama előnyösen érvényesül ezekben a kis arcképekben: például Gyurátz Ferencről nagyon érzékletes portrét rajzol.) Másrészt azonban a visszaemlékezés egyetlen mű, s nyilvánvaló, hogy az egyháztörténeti-történeti jellegű részek is bőven tartalmaznak életrajzi vonatkozásokat. Eletének első időszakáról szólva Kapi a családjáról, a tanulmányairól, magánéleti válságáról, a teológiai évekről, két külföldi tanulmányútról, a Celldömölkön és szórványaiban végzett rövid segédlelkészi szolgálatról, végül a Pápán, Gyurátz Ferenc mellett végzett püspöki titkári munkáról emlékezik meg. Erősen érződik, hogy ebben az időszakban benyomások, ismeretek tömegét gyűjtötte össze, elsősorban közvetlen családjában, majd ahogyan tágul a kör, úgy haladt ő is az eszmélődés útján, figyelve a korabeli világot és benne hangsúlyozottan az egyházat. Két német tanulmányútján először nem a „magas kultúra", hanem a kultúrának a mindennapi élet rendjében, tehát az emberek életében történő közvetlen lecsapódása, élő, gyakorlati jelenléte töltötte el csodálkozással. Bár soha nem lett pángermán, kezdeti korszakában bizonyos filogermanizmus jellemezte, amely egyszerre szólt Luthernek, Bachnak és a 20. századi német lutheranizmus néhány kiemelkedő képviselőjének, például a nácizmussal szemben álló berlini püspöknek, Otto Dibeliusnak.
