Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.
Seminarium Ecclesiae - GONDA LÁSZLÓ: A protestáns iskola mint misszió?
táns iskolában a tanítványi létnek mind az oktatás, mind a nevelés területén kell, hogy legyen következménye. A magyar történelmi protestantizmustól természetesen nem idegen az egyház és az iskola ilyen szoros összekapcsolódásának gondolata. „A reformáció kezdettől fogva kettős missziót vállalt Európában: programjában a hitterjesztés és a népművelés szervesen összekapcsolódott. (...) Ebből a kettős felismerésből táplálkozott kultúrkritikai magatartásuk, amely az iskolaügynek, az anyanyelv és a tudományok művelésének Európa-szerte komoly lendületet adott" - fogalmaz Győri L. János már idézett tanulmányában. 20 Ugyanitt azonban arra is rámutat, hogy a spontán szekularizáció és a kommunizmus hatásának összeadódása következtében ez a szervesen összetartozó „kettős misszió" ma már egyáltalán nem ilyen magától értetődő. 21 A missziológia fogalmi készletét használva azt mondhatjuk, hogy az evangélium és a kultúra összefüggése mára - az oktatásügy területén is - vitatott kérdéssé vált. Szintén fontos az a felismerés, hogy a protestáns iskola - szükségképpen, helyzetéből adódóan - az evangélium és a kultúra találkozásának minősített helye. A rendszerváltozás után újjászerveződő protestáns közoktatás szereplői ugyanakkor olyan társadalmi és szellemi közegben kezdték meg újrafogalmazni az iskolák küldetését, amely közeg - valamiféle „Kulturkampf"-tól tartva - eleve fenntartással viseltetett a kultúra és a keresztény hit organikus összekapcsolásával szemben. Másrészt azonban a történelmi protestáns egyházak sem rendelkeztek a kultúra és a misszió kérdéseire vonatkozó kiérlelt teológiai koncepcióval. Sokan - gyakran csupán sematikus képzetek alapján - ma is egy rossz értelemben vett kultúrprotestantizmus újraéledésétől tartanak, és napirendre sem tűzik e kérdést, esetleg leszűkítik az egyházi nyelv érthetőségének - egyébként fontos - problémakörére. 22 Egyet kell értenünk Kádár Zsolttal, aki szerint „...kétségtelen, hogy gyülekezeteink számára (...) az egész iskolaügy - mint kulturális misszió - alig tudatosodott". 23 Más ponton azonban elemzése túlságosan is optimistának tűnik, amikor így fogalmaz: „...azzal nagyjából tisztában vagyunk, hogy mi a kálvinista kultúrmisszió tartalma". 24 Inkább Kósa László komorabb helyzetértékelésével kell egyetértenünk, aki szerint ,,[A]z iskolahálózat újraéledése nagyjelentőségű, ám a szép eredmények és áldozatos munka ellenére csekély jele mutatkozik, hogy a református általános és középiskolák sajátos református szellemiséget képviselnek". 25 A karakteres protestáns arcél kialakításának egyik legfőbb akadálya mintha éppen az volna, hogy ezen a ponton - az evangélium és a kultúra kapcsolatának terén - hiányzik a tisztánlátás. A protestáns iskola tehát az egyház szolgálatának része, és ily módon részese az egyház missziójának, amelyben a Szentháromság Isten küldő szeretete nyilvánul meg. A protestáns iskolában a misszió sajátos kontextusát az evangélium és a kultúra találkozása képezi. Annak megvilágításához, hogy ez a helyzet milyen következményekkel jár az iskola küldetésére nézve, a 20. század kiemelkedő missziológusának, Leslie Newbiginnek az egyik megállapítását hívjuk segítségül: e gondolat szerint az egyház missziója nem csupán akkor nyilvánul meg, amikor konkrét hitébresztés (intencionális misszió) folyik, hanem az egyház léte és élete önmagában is rendelkezik missziói dimenzióval, 26 hiszen a már elközelített, ám még ki nem teljesedett Isten országának
