Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - KOZMA ZSOLT: A kolozsvári protestáns teológia

utóbbi azért érdemel különös figyelmet, mert adott esetben ellentmondásos és félreérthető lehet. Az egyház és a teológia jelzett feladatait a zsinaton keresztül látja el, amely jogalkotó és kormányzó testület. A tisztségviselőknek csak a zsinat megbízásából van jogi értelemben vett hatalmuk a tanításra, a kritikára és a felügyeletre. Erdélyben többször is felmerült a teológiai intézet autonómiájának a kérdése. Tudjuk, hogy Nyugaton vannak az egyháztól függetlenedett teológiák, a görögkeleti egyházaknál viszont a teológia teljességgel beépült az egyházi struktúrákba. Köztes helyzetünk egyben azt jelenti, hogy mi csak egyházi teológiát tudunk elképzelni, de megfelelő autonómia fenntartásával. Jó lenne a kérdést úgy szétvetni, hogy az oktatásban a teológia autonóm, a nevelésben egyházfüggő. Ez a megoldás azonban csak elméletben lehetséges, hiszen a teológia tanbeli és tanítási kérdésekben is az egyháztól függ, s itt ismét a zsinatra kell utalnunk. Jelenlegi egyházi törvényünk, a kánon pontosan szabályozza az egyház és a teológia viszonyát, így mindkét fél mozgásterét meghatározza. Sajnos a távolabbi és a közeli múltban az egyház egyes tisztségviselői és testületei megalapozatlanul vádolták a teológiát, hol a szakmaiságot, hol az erkölcsi fegyelmet kérve számon, vagy éppenséggel tanrendi kérdésekbe akartak beleszólni. Több évtizede halljuk, hogy a teológia sokba kerül az egyháznak, s a lelkipásztorok és a központi egyházkormányzati testületek csökkenteni akarják a szubvenciót. (A kérdésről a továbbiakban még szó lesz.) Sőt olyan hangok is voltak, amelyek a közös protestáns jelleg megszüntetése érdekében agitáltak. Többnyire arról van szó, hogy az egyház testületei vagy tisztségviselői - elszakadván az intézettől - nem ismerik a valós helyzetet. Másrészt a teológia gyakran elhamarkodottan bírálta az egyházvezetést, mivel úgy vélte, hogy a teológiai tanárok nem kapják meg benne a kellő súlyt. Az is többször elhangzott, hogy a központi egyházkormányzás anyagilag nem támogatja eléggé az intézetet. Szomorúan kell bevallanunk, hogy olyan áldatlan presztízs-, vagy éppen hatalmi harc folyt köztünk, amely egyik félnek sem használt, s amely mindkettejük bűne volt. Üdvös fejlemény, hogy az utóbbi években tisztázódtak a hatáskörök, s az egymásért élés feladatait mindkét fél komolyan veszi, s erejéhez képest igyekszik megvalósítani. Az 1622-ben alapított akadémia ugyan autonóm főiskola volt, patrónusa azonban az egyház lett: az egyház szolgálatában állt, neki képezte a lelkipásztorokat. Ez a két sajátosság - iskolai szabadság és egyházi elkötelezettség - végigkísérte teológiánk történetét, s a jövőben is ehhez szeretnénk ragaszkodni. 3. Az intézet egyetemi státusával kapcsolatban újra és újra előtérbe kerül a teológia és az állam viszonyának kérdése. Akadémiánk 1990-ig az állam által elismert s a diktatórikus intézkedések ellenére elvben az államtól független egyetem volt. Egyfelől nem vonatkozott ránk a tanügyi törvény, másfelől nem kaptunk állami támogatást. Az ország alkotmánya szerint két egyetemtípus van: állami egyetem és magánegyetem. Jogi értelemben tehát nincs egyházi főiskola, noha minden egyház igényelné, s a kérdést már a parlamentben is vitatták. Az állami egyetemek igyekeznek a teológiai főiskolákat bekebelezni, és 12 egyházi főiskola (nem csupán görögkeletiek, hanem például a baptistáké is) már a helyi universitas részeként működik. A csatlakozási lehetőséget - csak úgy csendben - nekünk is felajánlották, mi azonban nem éltünk vele. Egyetemi rangunk megőrzéséhez meg kellett szereznünk az akkreditációt, vagyis a meghatáro-