Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - SZABÓ PÉTER: A Thököly család és a görög-római kultúra

A tizenöt éves háború idején született zsoltárfordításaival Stenius talán az oszmánokkal élet-halál harcot folytató keresztény magyaroknak kívánt üzenni. Már biztosan eljutott hozzá az 1596-os mezó'keresztesi csata híre, amelyben a törökök vereséget mértek a szövetséges keresztény erőkre. Talán úgy ítélte meg, hogy a hitetlenek javára fordult a kocka, s a 37. zsoltár fordításával mintegy isteni vigasztalást kívánt nyújtani az istentelenekkel harcoló Krisztus katonáinak. Az említett zsoltár tematikája ugyanis a „Vigasztalás az istentelenek szerencsés állapotja miatt kesergőkhöz" cím kifejtéséből épül fel.

7 A szintén lefordított 51. zsoltár is a reformáció törökellenes irodalmának érvrendszeréhez kapcsolódik azáltal, hogy a bűntől való szabadulásért könyörög, amely az isteni gondviselés elnyerésének, a hitetlenekkel szembeni sikeres harc folytatásának záloga. A bűntől való szabadulás és a megtérés mint a török elleni diadalmas harc alapfeltételei a reformáció irodalmában először Luther híres Tábori prédikációjában (Eine Heerpredigt wider den Türken, 1542)

8 jelennek meg. Más kérdés, hogy Stenius gesztusa ugyanakkor szólhatott az iskolát bőkezűen támogató Thököly családnak is. A legmeggyőzőbb indok mégis az lehet, hogy Stenius a zsoltárfordításokkal elsősorban Thököly István veretes műveltségét ismerte el, s művével mintegy a fiatal mágnással kötött szellemi barátságot pecsételte meg. A főúr szellemi horizontja később, a Thurzó Katalinnal kötött második házasságával valószínűleg tovább szélesedett, mivel a Thurzó család jelentős nyugati kulturális kapcsolatokkal rendelkezett, és tagjai közül sokan az újsztoikus - a halállal és a sorssal megbékélő - filozófia és életvitel híveivé váltak.

9 A késmárki várkastélyt Thököly István építtette ki, s miként ezt a főkapu fölötti felirat is bizonyítja, a munkálatok 1628-ban fejeződtek be: „Turris fortissima, nomen Domini Stephanus Teökely de Késmárk. Anno salutis 1628." A kastély - miként ezt már első művészettörténeti elemzője, Divald Kornél is kimutatta - a lengyel Krasiczynkastéllyal körülbelül egy időben, ahhoz hasonló elrendezéssel épült. De abban is rokon a Thököly-rezidencia az említett lengyel emlékkel, hogy külső homlokzata nélkülözi a plasztikus architektonikus tagozást. A kettős körfalú, öt erős toronnyal rendelkező várkastély belső udvara, a korabeli főúri életmód hű tükreként, változatos funkciójú épületeknek adott otthont. A főkapuval szembeni kápolnától balra a Thököly grófok magánlakosztályai álltak, míg ettől jobbra sorakoztak az árkádokkal összekapcsolt, vendégfogadásra épült traktusok.

10 A körítő falak övezte „belső világ" késő középkori építészeti elrendezést követett, amely elsősorban a Loire-vidéki kastélyépítészet hagyományaiból vette eredetét. Akárcsak a vajdahunyadi várkastély szűk udvarán, Késmárkon is a kápolna függvényében alakult ki a világi jellegű építmények sora. (Az előbbi helyen, a Hunyadi János kormányzósága (1446-1452) idején kiépült kastély udvarán északon a gótikus kápolna, a keleti részeken a lakóhelyiségek sora fogadta a látogatót, míg a nyugati oldalon magasodott a palota, földszintjén és emeletén egy-egy hatalmas, hálóboltozatos lovagteremmel.)

11 Ami a belső díszítést illeti: Erdélyben és a Felvidéken egyaránt elterjedt volt a hálószobák, audienciás házak és különösen az ebédlőtermek „festett figurákkal" díszített faldekorációja. Radnót, Aranyosmeggyes, Várad, Gyulafehérvár, Szentbenedek, Gyergyószárhegy, Vajdahunyad kastélyai és palotái a 17. század első felében nyertek hasonló díszítést. A festészeti dekoráció tematikájában a