Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Protestáns prédikátorokés a Thököly-emigráció
panos kapitánysága alá mindössze három hadnagy, illetve a kezük alatt levő seregek tartoztak, Petrőczy mellett viszont lényegesen több katona volt. Addigra ugyanis a hegyaljai felkelés leverése után elmenekült kurucok jelentős része átvágta magát dél felé, és az újonnan jött csapatokat a Porta Belgrádban és környékén telepítette le. A Hegyaljáról, illetve a Felső-Tisza vidékéről elmenekült felkelők jelentős része református volt, s ez a helyzet megkívánta, hogy Thököly prédikátorokról is gondoskodjon számukra. A kurucok ez idő tájt várták a szultáni ellátmányt, illetve a zsoldot, amelyből Petrőczynak kellett volna eltartania a két Temesvárról szabadult rabot. Ezzel ellentétben a február 15-én Horváthnak írt levél már csak az egyik prédikátor Belgrádba hozatalát említi, nagy valószínűséggel azért, mert a másikra a temesvári magyar csapatoknak lehetett szükségük. Fennmaradt egy 1697. november 6-14. között kelt szultáni parancs, amely Juszuf temesvári pasának szólt. E szerint Thököly Imre kérvényt nyújtott be, amely szerint a karcagújszállási „rájákkal" együtt két pap is rabságba esett, akik jelenleg Temesváron vannak fogságban; ezért a fejedelem kérésére utasítják a pasát, hogy intézkedjen a rabok szabadon engedéséről. 91 „Karczag-Ujszállását a tatár megütötte ma csorda kihajtásakor" Karcagújszállást a debreceni városi jegyzőkönyv szerint 1697. szeptember 12-én hajnalban, tehát a zentai csata másnapján rohanta meg egy tatár csapat. A bejegyzés szerint „ [a] nagy armada felé hirek tudakozására expediált lovasink és némelly katonák, kik az ellenség előtt szaladtanak, hirűl hozzák, hogy Karczag-Ujszállását a tatár megütötte ma csorda kihajtásakor. A népinek nagyobb részét elrablotta circiter 650 embert és sok marhát hajtott el. Azután ugyan onnan jött katonák bizonyosan referálták, hogy a praedával visszatért az ellenség. Mellyre nézve igen megrezzentünk és futófélben voltunk, mindenünket szekér hátára rakván. Ujabban mindenfelé hirek tudakozására embereinket expediáltuk." 92 Az 1760-as évek elején, a református közösségekkel szembeni ellenreformációs célzatú hatósági fellépések korában a karcagi egyházközség elöljárói felkeresték a gyülekezet legidősebb tagjait, és visszaemlékezéseiket bemásolták az anyakönyvbe is. A 80-100 év körüli tanúk szinte kivétel nélkül megemlékeztek a tatár támadásról, és többségük a prédikátor elhurcolását is megemlítette. 93 A Bihar vármegyei Tótiban született Aggod János kondásként került Karcagra, és úgy vészelte át a támadást, hogy a „réten" őrizte a tehetős Kálmán család disznait. Az öreg szerint „volt akkor is prédikátor, de nem tudom kinek hittak a' jámbort, hanem azt is elvitte a' Tatár". 94 Kenderesi Istvánné Bíró Kata így emlékezett vissza az eseményekre: „Mikor Tiszteletes Harsányi prédikátorunkat és Nagy Bálint kapitányunkat az én napámmal és a néppel együtt a török elvitte innét, már három gyermekeim voltak, mi pedig az templom kerítésében maradtunk meg. Amint számba vették naggyát apraját, mintegy 800 embert vitt el. De az akkori nótárius Ujfalusi uram azt mondta, ki tölt 700 személyre. Ezt a nótáriust is elvitte volt az tatár. 30 esztendeig raboskodott. A Prédikátor oda maradt, ő pedig [a nótárius] 30 esztendő múlva kiszabadult és itt holt meg leányok tanítóságában." 95