Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Protestáns prédikátorokés a Thököly-emigráció

egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem tudott Kos tettéről, s esetleg - Cserei állításnak megfelelően - nem ő adott parancsot a kapitánynak. A napló gondos olvasása alapján ugyanis az a véleményünk, hogy a hazaküldött embereinek adott fontos (titkos!) utasításokat vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy vonalakban említi meg. Mindenesetre a császárhű és Thökölyt korántsem kedvelő Cserei leírása alapján otthon Thököly segítő szándéka terjedt el a köztudatban. Visszatérve Palaticz István végrendeletére, a Hajdúszoboszlóról elhurcolt fiatal özvegyet éppen Thökölyék váltották ki 1693 végén a tatárok rabságából; de számos társához hasonlóan nem tért haza, hanem megmentői udvarában maradt. Sőt olyan jól viselte magát, hogy a későbbiekben Zrínyi Ilona „hol egyszer, hol másszor" összesen 1000 forint értékben is megajándékozta. 1995 elején házasságra lépett a nőtlen Palaticz-csal, az esketési szertartást pedig „Tiszteletes Debreczeni István nevő pap" végezte el. Debreczeni tehát 1695 elején még Thököly környezetében tartózkodott, mivel azonban a fejedelem korábbi kéziratai nem említik, elképzelhető, hogy nem is tartozott a fejedelem kíséretéhez. Ahhoz azonban, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, vissza kell térnünk a Bukarestbe telepített magyar nemesekhez. A töredékére csökkent, alig 800 fős kuruc katonaság számára a törökök 1694 novemberében Visnicét jelöltek ki téli szállásul, és Thököly naplója ugyancsak azt erősíti meg, hogy az egyre csökkenő létszámú udvartartás is itt rendezkedett be.

42 Augusztus 12-21. között azonban a szultán Thökölyt a feleségével és az udvartartásával együtt Isztambulba rendelte,

43 míg a fejedelem mellett tartózkodó 500 kuruc katonát néhány kapitánnyal együtt Havasalföldre küldték.

44 Thököly 1696. évi leveleskönyvéből kiderül, hogy a katonaság a Duna menti román palánkokban, Oroszcsíkon (Ruszcsuk), illetve Fekete-Gyergyőn (Giurgiu) telepedett le, a nemesség pedig Bukarestben kapott szállást. A bujdosó nemesek kényszerű havasalföldi tartózkodásáról Petrőczy István feleségéhez, Révay Erzsébethez írott levelei is beszámolnak. Először 1695. december 19-én értesítette nejét: „Méltóságos Havas Alföldi Fejedelem eő Nagyságha mellett itt Bukarestben jó egészséghben vagyok."

45 1696. január 24-i levelében beszámolt arról is, hogy amikor a török szultán Nándorfehérvárra érkezett, elválasztotta őket Thökölytől, a fejedelmet Isztambulba, őket pedig ide, a „Havas Alföldi Fejedelem szárnyai alá relegálván".

46 A nemesek már 1696-ban kérlelték Thökölyt, hogy engedjék vissza őket Havasalföldről, de erre csak 1697 nyarán, a küszöbönálló magyarországi hadjárat előtt kaptak engedélyt. A szeptember 11-i zentai csatát követően viszont már nem kellett visszatérniük Bukarestbe, többségük Belgrádon telepedett le Thököly ottani házában; Petrőczy pedig ténylegesen is átvette a menekült hegyaljai felkelőkkel jelentősen felduzzadt és a török által Belgrád környékén összevont kuruc katonaság parancsnokságát. Ebből az időből maradt fenn a Debreczeni István tiszteletesről szól harmadik, és egyben az utolsó ismert magyar nyelvű híradásunk is. Ez a forrás azonban már a derék tiszteletes haláláról tudósít. 1698. február 19-én az Isztambulban élő Thököly a következőket írta Debreczeniről a Drinápolyban tartózkodó ügyvivőjének, Horváth Ferencnek: „Az szegény praedicator, Debreczeni, casussa [esete] keservessebb; ha valaki érkeznék, arrúl addig is, hogy az odaki levő kuruczok képében arzoált

47 adjon kegyelmed az