Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Sirkka Turkka versei

sjön velünk az éjszaka. Bárhogy verem az opera ajtaját és veri Danilo is, nem, nem nyílik. A helyzet az: meghaltunk, mindenki meghalt. * * * Esik, tudod-e, távoli szép szerelmesem, és az élet számomra úgy ahogy van abszurd dolog. Úgy esik, hogy sóhajtoznak áfák, én meg úgy de úgy vágyom szomorú rezzenéstelen tekintetedre. S a mosolyodra, mint a gyermekkor picike hangyabolyára, az őshazára, szomorú az immár örökre. Nem tudom fölfogni most az egészet, magamat sem, olyan abszurd, olyan szomorú eső. * # * Nagyon szomorú most az eső, most, hogy vágyakozik, egyáltalán nem értem. Olyan szomorú, abszurd eső, hogy szeretném egészen neked adni. Te vagy benne, távoli szerelmesem olyan bizonyosan, mint tenyeredben a sors vonalai. Olvass belőlük, aztán menj el. Mert föl nem foghatom mindezt, téged sem, az esőt sem, szeretlek. * * * Fekszem a padlón. A kutya nyaldossa fájó arcomat. Ragadozó a ragadozó arcát. Az eső úgy halad végig az úton, mint gyászkíséret. Nem szűnik, az ég fényessége