Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Klasszikusokról - GOÓR JUDIT: Vallomás és hitvallás Balassi Bálint Adj már csendességet című költeményében

klasszikusokról latsort - modalitás szerint kijelentéseket és felszólításokat - két kérdés szakítja meg az 5. versszakban. Ezek nyugtalanságot, drámaiságot keltenek, épp az aranymetszéspontnál, amely egy 16 soros versben köztudottan a 9. és 10. sor között helyezkedik el. 2 Balassi énekverse egyébként is tele van drámai feszültséggel, párhuzammal és ellentéttel;

13 strófái kétsorosak, középső - érvelő - szakasza további két részre oszlik. E tagolás alapja lehet hangulati, hangnembeli,

14 retorikai is,

15 mindenképpen a szöveg közepén van a fordulat. Ugyanis a 3. versszak a megbocsátás mellett érvel, a 4. versszak első fele szintén, de utolsó sora már ellenérvet hoz fel: „Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló." így a 3. versszak kérése, felszólítása után hiába várjuk a többi versszakban párhuzamosan megjelenő felszólító módú, könyörgést, kérést kifejező igét. Szűkszavú a bűnvallás, de teljesen egyértelmű, hogy a lírai alany itt nem mer kérni. Erről a mélypontról a szöveg középpontja után két kérdés segíti a felemelkedést. A 6. versszak is visszautal a mélypontra, de már tagadó formában - „nem kell kételkednem" -, s meg is nevezi a remény alapját. Már felszólításra sincs szükség, a kijelentő módú igék a teljes bizonyosságot jelzik (megadod, nem kell). Mindezekre azért figyel fel az olvasó, mert az 1., 2., 3., 7. és 8. versszak egyaránt kéréssel, felszólítással zárul, míg a 4., 5. és 6. a fenti eltéréseket mutatja. A 3. és 6. a biztos meggyőződés versszakai, a 4. és az 5. a kettősségeké. A 4.-ben a költő a mondattani párhuzammal, a bűn és az irgalom szembeállításával feloldhatatlan paradoxont teremt. („Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való, / Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.") Az 5.-ben két kérdés kerül egymással párhuzamba, Isten és ember, a bőkezű gazda és a szolga haszna, a Balassi-életműben vissza-visszatérő „mi hasznod?" gondolat. Az is kettősségnek mondható, hogy a kérdések burkolt érvelésnek, rábeszélésnek, ugyanakkor óvatos, nagyon udvarias közeledésnek is felfoghatók: a szégyenkező bűnös újra faggatózni merészel. Tartalmuk a bibliai zsoltárokból ismerős. A reformáció korának is igen gyakori témája az Ószövetség alakjainak biztató példája. Itt név szerint egyet sem említ a költő, sőt a „régen sokak" utalhat a nem bibliai történelemre és a közelmúltra is. Ám talán nem légbőlkapott ötlet a következő versszaknak az igére való hivatkozását („igéd szerint") összekapcsolni Isten régi szolgáival, s elsősorban - ha nem is kizárólagosan - bibliai hősökre gondolni. Ez az utalás mindenképpen jelzi, hogy bár a bűnvallás a „belső szobában" zajlik, a hívő Isten által közösségbe tartozik más emberekkel. (Hamvas Béla szavaival: a közösség nem alulról, hanem felülről építhető.) Az érvelés (3-6. versszak) tehát előttünk zajló lelki küzdelem, tele teológiai kulcsfogalmakkal (megváltás, érdem, irgalom, bűn, ige, ígéret, hit); az első és utolsó két strófa viszont őszinte, bizalommal teli kitárulkozás. Talán egyetlen olyan Balassi-vers sincs, amelyben ennyire „csak ketten maradtak"; a vershelyzetben alig van utalás Istenen és a lírai alanyon kívüli létezőre (emberekre mutat a „mint régen sokakat", s Krisztusra, az egyetlen közbenjáróra a középső szakasz valamennyi érve, vagyis Isten egyik személyére.)