Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - KOVÁCS ELOD: A zoroasztriánizmus

hiszen ő segédkezett az ember teremtésében, s egyben felügyeli a legfontosabb teremtményt. Az egész teremtett világ csak jó lehet, hiszen isten lényegéből keletkezett. Annak tagadása, hogy a világ isteni teremtés, következésképpen jó, a legnagyobb bűnnek számít a zoroasztriánizmusban. Hatezer évvel az eszméletvesztés után a Gonosz öntudatra ébredt. Megalkotta isten minden teremtményének a hiányát és pusztítóját. Létrehozta a halált, a haragot, a hazugságot, a gőgöt, a rossz szándékot stb. Dévjeivel, vagyis démonjaival s más pusztító teremtményeivel együtt áttörte az eget, s rázúdult a földre. A gonosz hatalom szolgái között külön kategóriát képviselnek az anyagi formát öltött kártevők, a khrafsztrák (farkasok, kígyók, legyek stb.). Elsősorban a ragadozók, a dögevők s más piszkot terjesztő vagy halált okozó állatok tartoznak ide. Ebben a szemléletben gyökerezik a zoroasztriánizmusnak egy nem igazán emberséges tanítása: bizonyos foglalkozások képviselőit - például a halottvivőket - nem tekintette a társadalom egyenrangú tagjainak egészen addig, amíg föl nem hagytak mesterségükkel. Ismert azonban, hogy bizonyos foglalkozási ágakat - színész stb. - koronként a kereszténység is megbélyegzett. A pusztító erők mocskossá és halottá tették majdnem az egész földet. A Gonosz Lélek elégedett volt, s vissza akart térni a maga sötét világába. Azonban isten teremtménye, az égbolt, a/ravasikkal együtt útját állta. Bezárult a csapda. Eső hullt a földre, s megtisztította minden undokságtól. A Gonosz és szolgái a föld mélyében kígyózó járatokba szorultak vissza. A szarvasmarha teteméből növények keltek ki. Az ember magját megőrizte a föld, a szarvasmarha magja pedig eljutott a holdig, s onnan megtisztulva tért vissza. A régi világ élőlényei közül a szarvasmarhából és az emberből született újjá a teljes földi élővilág. Az ember magjából egy fa hajtott ki, s gyümölcsei emberi alakot öltöttek. Létrejött az első emberpár. A Gonosz azonban elhitette velük, hogy ő teremtette a világot. E tévhittel megvalósult a létező legnagyobb bűn. Az Ellenséges Léleknek sikerült elhódítania - igaz, csak időlegesen - isten egyik, egyben legfőbb teremtményét. Ezzel kezdetét vette az emberért vívott harc, amely a világ végéig folytatódik. Zarathusztra korában még az ima lehetett az egyetlen módja annak, hogy az ember közvetlen kapcsolatba lépjen istennel. Idővel a ceremónia bonyolultabbá vált. A zoroasztriánusok szerint minden ember felelős isten színe előtt azért, amit életében tesz. A bűnt nem lehet átruházni, de átvállalni sem. Megváltás ezért nincsen, de a bűnhődés után, a világvégét követően minden ember örök életű lesz. Mint látni fogjuk, a világvégén egy Szaosjant (vagy pehleviül: Szósjansz) nevű ember végrehajtja isten tervét, és végleg megszabadítja a teremtett világot a Gonosztól. Helyettes áldozatról azonban nincs szó, tehát helytelen az a gyakorlat, amikor a zoroasztriánizmusról szóló szakirodalomban megváltónak nevezik Szaosjantot. A halál beállta után az ember teste az ún. Hallgatás Tornyába, a Dakhméba. kerül, ahol a dögevő madarak eltüntetik a maradványokat. A tűztemplommal kapcsolatban említett beszámoló e folyóiratban érzékletes leírást ad a Dakhméxól is. Újabban egy-