Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - BERECZ ÁGNES: A janzenizmus és a protestáns magyar lelkészértelmiség a 18. században
szagon több protestáns lelkész érdeklődését felkeltette, sőt aktivizálta fordítások készítésére. Mondhatnánk: amint már egy rövid összefoglalásból is kitűnik, a janzenista teológia értelmezhető „kriptokálvinista" olvasatban, így nem meglepő ez az érdeklődés. (Egyes nézetek szerint az elüldözött hugenották után támadt űrt töltötte be a franciaországi janzenizmus, a reformáció egyfajta pótlékát kínálva. Maguk a janzenisták a leghevesebben tiltakoztak mindenféle párhuzam és összevetés ellen; szerintük a protestánsok felvállalt elszakadása a döntő, míg ők kizárólag a katolikus anyaszentegyház keretén belül határozták meg magukat.) De a magyarországi kutatástörténetre is igaz, hogy Zolnai Bélát 5 leszámítva protestáns szerzők foglalkoztak a janzenizmus bemutatásával, illetve idevágó alapművek fordításával. Czakó Jenő református lelkész monográfiája (Czakó Jenő: A janzenizmus. Cegléd, szerző, 1943) elsősorban teológiai-dogmatikai szempontból tárgyalja a janzenizmust, műve középpontjában Jansenius, Saint-Cyran, a Port-Royal köre, Antoine Arnauld és Pascal munkássága áll. (A mozgalom 18. századi korszakát csak vázlatosan érinti, a magyar vonatkozásokkal kapcsolatosan Zolnai Béla publikációira utal.) Magyar szerzőtől máig ez az egyetlen könyv, amelyik teológiai megközelítéssel dolgozza fel tárgyát. Szintén református lelkész, Rácz Lajos fordította le Blaise Pascal Vidéki levelek című művét, amely 1925-ben jelent meg 6 . Noha a Pascal-kutatás és a Pascal-irodalom sok tekintetben különálló témának minősül, éppen a Vidéki levelek kulcsfontosságú a janzenizmus történetében: ezekben a lebilincselően olvasmányos írásokban Pascal érzékletesen (tegyük hozzá: elfogultan) mutatja be a jezsuita teológia és lelki vezetés kifogásolható módszereit, és meggyőzően érvel a janzenista álláspont mellett. Jelen írásomban három szempontból mutatom be a janzenizmus 18. századi magyarországi hatástörténetét: a fordításirodalom, a történeti könyvtárak állományelemzése és egy konkrét példa tükrében. A 18. századi fordításirodalom A 18. század közepétől fellendülő magyar nyelvű fordításirodalom biztos jele annak, hogy hosszú pangás után szélesedett a magyar olvasóközönség. A fordítók azt fordították, amit arra érdemesnek ítéltek - a kegyességi irodalom elsősorban a külföldre eljutott lelkészhallgatók recepcióján keresztül hatott (a számukra releváns műveket kívánták magyar nyelven is közreadni). A literátus lelkészek névsora a teljesség igénye nélkül is impozáns: Péczeli József, Szilágyi Sámuel, Gőböl Gáspár, Pápai István, Nagy Sámuel, Fodor Gerzson - bár irodalmi köztudatunkba nem épültek be, életművük többek között előkészítette a közönséget a magyar felvilágosodás eredeti alkotásai számára. Ezzel a protestáns értelmiségi körrel szemben hasonló intenzitással alkotó katolikus tömböt nem tudunk meghatározni - természetesen voltak fordító katolikus teológusok, szerzetesek; ám sem számban, sem teljesítményben nem közelítették meg a protestáns csoportot. Témánkba vágóan csupán egy példa emelhető ki: Benyák Bernát piarista szerzetes 1769-ben készítette el Ternio de Jansenismo e Gallico című fordítá-
