Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis
Egy Aszszony személy is öszve csapja kezét Bár csak Pap fejében kötné fejkötejét Tudná, bizonyossan soha ő Miséjét Nem mondhatná többül, ördög vinné lelkét. 160 Az utolsó strófát az egyik tanú is megerősíti. „... amidőn kergettetik volna mihályi plébánus uramat, egy vadosfai asszon (akit meg nem nevezett) szintén úgy utána futván plébánus uramnak, parasztasszonfejkötőt vitt a kéziben, avégre úgy mondván, ha megfoghatták volna titulált plébánus uramat, azt a csúfságot tettik volna vele, hogy azon fejkötőt féjiben húzták volna (azt állétván magokban azon dolgot elkövetni kívánó lutheránusok, ...) hogy azután plébánus uramnak nem lett volna szabad misét mondani." 161 A plébánost végül nem verték meg, mert el tudott menekülni. 162 A főbírónak sikerült a verekedésnek véget vetni: „Annak utána ezen lutheránus népet én a falu felé midőn visszatérítettem volna, látván hogy Kisfaludi Balázs uram is jön kocsin Vadosfárúl, odanyargaltam őkegyelmihez. A nép pedig észrevevén, hogy Kisfaludi Balázs uram légyen, azonnal egynéhány legénnek hallom hátam megül iszonyú káromkodását mondván: jertek az Hlyen ollyan teremtette fiát vergyük le aztot is, mert ő mindennek az oka; melyre elejbek ugrattam és úgy térítettem vissza a gazembereket, egyéb eránt bizonyosan Kisfaludi Balázs uramra is iruáltak volna. Ezek után bekísérvén az egész lutherános népet a faluban, feddettem őket, hogy mért köll vakmerősiget elkövetni, holott senki sem jött közülünk a templomjoknak vagy harangjaiknak elfoglalására, amint az admonitióban is declaráltatott, hanem egyedül ezen új kápolnában Istennek ő szent felsiginek imádására és ájtatosságunknak végben vitelire, de a köznépet még akkor is előbbi nagy fúriával lenni tapasztaltam, mert fülem hallatára azt kiáltották: Most minnyájon itt vagyunk, mennyünk, hánnyuk el mind egészlen; értve a kápolnát. Midőn tőlük ezek után már három óra tájban szent mise hallgatás nélkül elváltam és hazafelé indultam, ismit hallván nagy kiáltást, visszafordultam és láttam, hogy a kápolnához rohantak; de végben vitték-é vagy sem ezen gonosz szándikjokat, nem tudhatom, mivel én egyenesen házamhoz tértem... " 163 Festetics Pál, Sopron vármegye alispánja 164 ekkoriban Pozsonyban, az országgyűlésen tartózkodott. Nemcsak Szöllősy Ádámtól értesült a történtekről; ugyanis Radó László és Stettner Zsigmond a verekedés után azonnal Pozsonyba utaztak, hogy a dietális követek között pártfogókat szerezzenek. 165 Az általuk terjesztett verzió főleg a korábbi híreszteléseken alapult, de ezeket már tényként kezelték. Ügyes húzással Kisfaludy Balázst szándékos viszályszítással vádolták; azt állították, hogy némelyik katolikus plébános a szószékről pénzbüntetés terhe alatt kötelezte híveit, hogy a kápolnaszentelésre elmenjenek s fegyvert is vigyenek magukkal; a mihályi plébános még augusztus elején azzal fenyegetőzött, hogy a lutheránusoktól elveszi a harangot, s ő vagy a körülötte lévők kezdették a verekedést is 166 . Ezeket az állításokat ismétli meg a későbbi Species facti, illetve a Status causae is. Szöllősy főszolgabíró postafordultával meg is kapta az alispáni utasításokat. „Biró uram azonnal fogjon az inquisitiohoz [=nyomozáshoz] s eleitül fogva egész vígezetiig az dolognak folamotját meg kölletik világoséttani,... " 167 Festetics jogászként felvázolja, melyek lehetnek a leglényegesebb vádpontok: gyilkosság, közcsend háborítása (itt: violatio salvi conductus) és szentségtörés (sacrilegium). A nyomozásnak ezekre kell irányulnia. „Az
