Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis
szakszerű munkamegosztás volt. Az ügyeket a bizottsági elnök jelentéstételre kiadta valamelyik tanácsosnak, akinek javaslatát a bizottság ülésén megvitatták, szükség szerint megváltoztatták és végül szótöbbséggel döntöttek. A határozatot a bizottság titkára írásba foglalta, az elnök aláírta és a Tanács elé terjesztette. Az 1769-es átszervezésig ez a szervezeti forma működött 19 . A magyar protestánsok sérelemként élték meg a bécsi békétől eltérő törvényeket, különösen pedig a király törvényértelmezési jogát. Ennek magyarázata az eltérő jogfilozófiában rejlik. A 17. század folyamán az államhatalom és a katolikus megújulás eredményeképpen Csehországban és Lengyelországban a protestantizmus teljesen háttérbe szorult; egyedül Magyarországon tudott - nagy veszteségekkel, de mégis tömegeket jelentő módon - fennmaradni. Ebben a társadalmi-politikai okok mellett a kálvinista puritanizmusnak volt kiemelkedő szerepe. A puritanizmus politikai elmélete a tapasztalatot hangsúlyozta a tekintéllyel szemben; elvetette az uralkodói felségjogok jelentős részét, pl. a törvénybe való beavatkozást önkényességnek tekintette 20 . A puritán kegyesség erősen biblikus töltetű volt s érzelmileg telített, de ugyanakkor gyakorlatias és demokratikus vallásosságot hirdetett; a személyes etikai magatartáson kívül megkövetelte a felelős tevékenységet a társadalomban és a politikában is. A puritán elveket s a kartéziánus eszméket hollandiai egyetemekről és Angliából hozták haza a fiatal magyar kálvinista teológusok. Hatásuk váratlan és olyan erős volt, hogy a 17. század közepén a református egyházi vezetés gyakran az erdélyi fejedelmek segítségét is igénybe vette ellenükben, nem sokkal később azonban a puritán eszmék mégis elfogadottá váltak. Magyarországon a kálvini hitvallás nemzeti jelleget is öltött; az idegen nemzetiségű és gyűlölt vallású uralkodóval s híveivel szembeni lázadás jogalapját is megteremtette. Némely tekintetben a lutheri irányra is hatott. A törvények betartására és betartatására irányuló - nem mindig következetes - szándék következtében sok protestáns gyülekezet bizonytalanságban élt, mert nem tudhatták, elveszik-e s mikor a templomukat. Arra ugyan nem volt példa, hogy artikuláris helyet számoljanak fel, de tény, hogy a királyi jogértelmezés lehetősége - bár nem volt jogellenes - a gyakorlatban a protestánsok számára önkényesnek tűnhetett. Nem nyugtatta meg őket az 1687-től használatos adhuc-egy előre kifejezés sem, hiszen ez azt jelentette, hogy vallásgyakorlatuk a király kegyétől és jóindulatától függött, s az uralkodó egy tollvonással bármikor érvényteleníthette a rendeleteket. Mária Terézia uralkodása (1740-1780) kezdetén, 1742-ben változatlan szöveggel megerősítette a Carolina resolutiót, de kihangsúlyozta, hogy a katolikusokra és a protestánsokra egyaránt vonatkozik 21 . Uralkodásának első felében a protestánsokkal kapcsolatban atyja módszereit követte. Ez a kor már a „csendes ellenreformáció" időszaka. Bizonyos, hogy a királynőnek is az egy állam - egy vallás volt az eszménye, ezt mind saját hitbéli meggyőződése, mind pedig uralkodói koncepciója támogatta. Az államhatalom nem lépett fel a törvény adta kereteken túlmenően a protestánsokkal szemben erőszakosan, sőt gyakran enyhébb intézkedéseket hoztak, mint amit a törvény előírt, de minden meg nem engedettnek tekintett megmozdulást szigorúan megtoroltak. A protestánsok lehetőségeinek szűkítése továbbra is napirenden volt, például a hazai könyvkiadásuk cenzúrája, a külföldi tanulmányutak megakadályozása. Voltak
