Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Petri Tamminen „prózadarabjai"

barátok üdvözlete. Ez utóbbiak egy harmadik személy közvetítésével jutnak el hozzájuk. Homályos szemük fölfénylik a csillogó könnyektől: „Hát emlékszik még rám a Julie?!" Amikor a fiúk meghalnak, a léghajóskönyveiket, bélyegeiket és az agyaggalambjaikat azokba a poros kis boltokba viszik vissza eladni, amelyekben egész életükben ezek után kutattak. ütőn férfiakkal Szállodai takarítónőkbe, pincérnőkbe és múzeumi pénztárosnőkbe szeret bele a férfi, ha a feleségével utazgat. Csak hát az asszony miatt semmibe vész a lehetőség. A férfi képtelen leplezni csalódottságát, szidja hát a fürdőszoba nedves kövezetét. A szabadság utolsó napjaiban meredt szemmel, némán ülnek a hotel bisztrójában, és a ragacsos sprite-palackokat babrálgatják. Férfitársaságban viszont üdítő az utazás. A közös cél összehoz és felbátorít. A városuk női táncdélutánján a parkett frontját becélzó, csillogó szemű férfiak löttyedten üldögélnek magukban, ha viszont úton vannak, a figyelem rájuk irányul. Ha kettesben lépnek be egy bárba, partnerek ülnek hozzájuk, ha hármasban, megadják nekik a bordélyház címét. Jól sikerült úton a férfiaknak egyáltalán nem jut idejük a nőkre - csak az ígéretes várakozás van jelen végig. A tervek egész idő alatt módosulnak, a menetrend fölborul, az útvonal ide-oda kanyarog. A lappföldi tundra csöndes ege alatt fölsóhajtanak: „De jó is lenne valamelyik New York-i drogbarlangban üldögélni!" A tengeri üdülőhely repülőterén taxit fognak vidéki útra, pontyra horgásznak egy patak partján, és éjjelente frottírtörülközőn alszanak. Ha városba mennek szabadságra, egy hétre leragadnak a vasúti restiben. Változatosság gyanánt ott az állomás pénznyerő automatája, napjában háromszor annál játszanak. Utazás közben a részegség is jól áll a férfinak. Az szolgál tolmácsként, idegenvezetőként, és támpont a valóság értelmezéséhez. Mihelyt észreveszik az utazók a kilátótornyot vagy egy hőlégballont, eltűnődnek, milyen lenne ott fönn jól beszipkázva. „Furcsa, hogy mindenről az ugrik be, milyen lenne ott jól beszipkázva" - állapítja meg a csoport legrészegebbje. Mindig az ő észrevételei a legvilágosabbak. O találja meg az erdő közepén az óriáskereket, a vadonban a kioszkot. Az ócska motelben ő figyel föl elsőként: „De hiszen itt ágyak sincsenek!" A többiek már egy órája szunyókálnak a padlón. A férfiak végül minden útjukon a szaunában kötnek ki. Egy hét után itt vetik le először a cipőjüket. Az izzasztópadon fölidézik az út állomásait. Az öltözőben némán üldögélnek. Kimerültség és érzékenység vesz erőt rajtuk. „A férfi a nő rabszolgája" szögezi le egyikük a hosszú csend után. „így van" - sóhajt a másik. „Ez a tiszta igazság" - teszi hozzá a harmadik. Egy pillanatig elgondolkoznak. Aztán a negyediknek megered a nyelve: „Úgy tizenkét éves korom táján a bratyóm meg a haverjai voltak szememben a menők. Egyszer elvittek magukkal a Kesoil bisztróba flipperezni. Rettentő