Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - PÉTERI VANDA: Isten ujja... Strindberg Gustav Vasa drámájáról

mintha vért látna rajta! - Nem bánom tettemet, nem bánhatom, mert igazam volt, Isten által! - mégis - nyugalmam immár oda! (244-245, sz. f.) A felvonás végén imádkozik, mielőtt Máns Nilssont és Anders Perssont elővezettetné: A KIRÁLY a jobb oldali csukott ajtó előtt, félhangosan, összekulcsolt kezekkel. Ó, Örökkévaló Isten, ki népek és fejedelmek sorsát irányítod, világosítsd meg elmémet, és erősíts meg akaratomban, nehogy rosszul ítéljem meg őket! Keresztet vet, elmormol egy rövid imát; azután kinyitja az ajtót. Vezessék be a foglyokat! Az ajtó nyitva marad, és a király elfoglalja helyét a trónuson. (260, sz. f.) A negyedik felvonás első jelenetében a virágárus Karin Agdával beszélget a Hanza-ház előtti téren. Kibeszélik a lübeckieket, s Karín kitalálja, hogy Agda aggódik közülük valakiért. Az élettelennek tűnő, zord, vörös téglás épület egyiküknek sem tetszik. Erik hercegre terelődik a szó. Miatta zárták be a Kék Galambot, s Agda ezért szolgál most itt az Arany Almában. Agda felemlegeti a herceg udvariatlan, közönséges viselkedését. Karin, bár csak látásból ismeri a férfit, tudja róla, hogy csak akkor durva, ha iszik, máskülönben általában boldogtalan: „(...) soha nem feledem szomorú tekintetét, megnyúlt arcát - annyira hasonlít egy régi babámhoz, akit Vértelen Vaksinak hívtam - bizonyára otthon is gonoszak vele." (267, sz. f.) Agda visszamegy a kocsmába, ahol Erik Göran Persson társaságában iszik, kockázik. Durva szóval rendel bort Agdától, a király és az ország kilátástalan helyzetéről károg. A borral visszatérő Agdára jól ráijeszt: azt sejteti a leánnyal, hogy eltűnt szerelmét, Jákobot már rég megölték a Hanzaházban. Agda majdnem sírva fakad, távozik. Karin érkezik virágaival. A hirtelen érzelmű herceg angyalának nevezi, s nyomban beleszeret. Követi a leányt. Agda végre kettesben maradhat az írástudó Göran Perssonnal, és mindjárt szívességet kér tőle. Levelet küldetne Lübeckbe, hogy megtudja, mi történt Jákobbal. Göran Persson ígéretet tesz, hogy megírja a levelet. A második jelenetben az álruhás király és Johan herceg próbál meg bejutni a Hanza-házba. A király széles karimájú kalapot, kék köpenyt visel, kezében botként használt vaddisznóölő dárda; Johan is közembernek öltözött. A kihalt Hanza-házban senki sem nyit ajtót. Koldusok jönnek, kéregetnek, a király tetteit bírálják, őt okolják nyomorukért. Kínos helyzetében Gustav Vasa kénytelen végighallgatni őket. Johan tovább dörömböl a kapun, de senki nem felel. Gyászruhába öltözött nők érkeznek a térre: a fő- és jószágvesztett Nilsson felesége és leánya, Barbro. Az álruhás királyban Hermán Israel tanácsost vélik felismerni. A kisemmizett feleség szeretné visszakapni a jószág azon részét, melyet még ő vitt hozományként a házasságba. Az ál-Herman, hogy fenékig igya a keserű poharat, a királyról kérdezi őket. Barbro elénekli a köszöntő verset, amit még a régi aspebodai királylátogatásra tanult meg. Mikor az álruhás uralkodó azt kéri, mondjon valami rosszat a királyról, Barbro így felel: „Nem! Apám megmondta, hogy még akkor se tegyük, ha másoktól ilyet hallunk." (283, sz. f.) Az ál-Herman megenyhül, s megígéri, hogy közvetíti kérésüket.