Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - HÁRS ERNŐ: A reformáció lovagja

A jámborság kincsét az új világ számára nemes forma menti át. Megyünk. A zászló leng, a dob pereg. Nem tudom, merre fordul a sereg. Elég, ha tudja a hadak ura Övé terv s jelszó, miénk kard s tusa. Drágán győztünk. Zihálok szaporán. Mintha gigásszal folyt volna csatám. A fejezet egy michelangelói fenségű látomással zárul, mely nem egyéb, mint az emberiség örök küzdelmének apoteózisa. Hajnali álmom árnyakkal tele küzdés terébe pillantott bele. Lengő lángoktól váltott fénybe vont harc volt, mit a szellemvilág vivott. Olaszhonban ilyennek festve meg láttam az Utolsó ítéletet. Hol Éva népe megmérettetik, Fele leszáll, fele emelkedik. De végleg szét a nyüzsgés mégse vált, merész viharként tört a fény iránt. Minden erőt egy harc egyesitett, mindenkit egy díj vágya hevített. Ha egyiküket nyíl találta el, a bénát a bajtárs karolta fel. S nem egy bátor volt, aki sebesült vállal is tovább felfelé repült. Hallottam, mint harsogta főnökük: „ Szellemek, szét van törve börtönünk!