Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - KALLE KASEMAA: A tartui (dorpati) teológiai fakultás múltja és jelene

vé. (Ismét a fakultásra térve: érthetőnek látszik, hogy ebben a helyzetben először a gyakorlati teológiát vették át az észtek.) Kasemaa írása bővelkedik az adatokban, nevekben: el kell ismerni, hogy helyenként bizony telefonkönyvre hasonlít. Mégis bemutat egy patinás tanintézetet, s a közelmúltat tárgyaló részében két tanulságot is kínál: elég jól megrajzolja, ahogy a teológiai képzés újra megjelenik az állami egyetem kebelében; másrészt finoman kiolvasható belőle, hogy a magyar-német kapcsolat, valamint az észt-német kapcsolat között - legalábbis lutheránus-egyetemi vonalon - van ugyan párhuzam, de van határozott különbség is. - A szerk. I. A tartui egyetem teológiai kara nemcsak a Baltikum, hanem az egész orosz birodalom első - s hosszú ideig egyetlen - evangélikus hittudományi fakultása volt. A baltikumi jogászok, közgazdászok, evangélikus papok általában Tartuból kerültek ki, de az egyetem az egész cári birodalom számára is megkülönböztetett jelentőséggel bírt. Az intézmény előtörténetéhez tartozik, hogy 1583-ban, miután Észtország és Lettország nagy része lengyel uralom alá került, Tartuban jezsuita gimnáziumot alapítottak. Észtország és Livland evangélikus diákjai ebben az időben Rostockban vagy Wittenbergben, kisebb számban Uppsalában folytatták teológiai tanulmányaikat. Később a terület svéd fennhatóság alá került: 1620-ban Johan Skytte királyi helytartó egy ún. akadémiai gimnáziumot hozott létre, s ebből az intézményből fejlődött ki a későbbi egyetem. II. Gusztáv Adolf svéd király 1632-ben - néhány hónappal a lützeni csatatéren bekövetkezett halála előtt - írta alá az alapító oklevelet. Azonban a svéd-orosz háború miatt 1710-ben megszűnt az oktatás. Az egyetem működésének első szakaszában a professzorok között sok volt a birodalmi német és a svéd. A teológiai karon a képzés három évig tartott, két rendes és két meghívott tanár vezetésével. A rendes tanárok a Szentírásról adtak elő, különös tekintettel az apostoli levelekre. Ebben az időben a lutheránus ortodoxia uralkodott, vezérfonalát Leonhard Hutter könyve - Compendium locorum theologicorum et Scriptura sacra - képezte, amelyet 1610-ben adtak ki Wittenbergben. Később már érezhető volt pietista hatás is. Ezt az irányzatot képviselte Johannes Fischer, aki 1673-ban érkezett Lübeckből Rigába. Főszuperintendenssé választották, s később jelentősen közreműködött abban, hogy a Bibliát lefordítsák észt és lett nyelvre.

1 Laus Molin is a pietisták közé tartozott: 1695 és 1703 között volt a tartui egyetem professzora. 1705-ben Uppsalába költözött, ahol átvette a dómszuperintendens hivatalát, de a professzori katedrát is megtartotta. Az egyetemi könyvtár legolvasottabb könyvei közé tartozott G. Saldenis: Otia theologica és A. Pfeiffer: Dubia vexasta című műve, azonban Eusebius egyháztörténeti munkáit is igen sűrűn forgatták. Johann Arndt szintén meglehetős népszerűségnek örvendett.