Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - PÉTERI VANDA: Isten ujja... Strindberg Gustav Vasa drámájáról

tenné ugyanis lehetővé, hogy Lübecknek ne kelljen lemondania Svédországi érdekeltségeiről. A király rögtön elutasítja a javaslatot, hisz az adósságot immár megfizette, és teljes függetlenséget szeretne országának. A politikus Hermán Israelnek tehát be kell bizonyítania, hogy Svédország nem lehet meg a Hanza segítsége nélkül. Már korábbi mesterkedései is ezt a célt szolgálták. Most leleplezi a királynak a két életben hagyott, békétlenkedő dalarnai bányászt, Nilssont és Perssont, akik kis idővel ezelőtt keresték fel őt, hogy szövetségesük legyen a király ellen. Tőlük tudhatta meg azt a hírt, amelyet most aduként használ a királlyal szemben: Nils Dacke a Német-római Birodalom császárának segítségét kérve hamarosan a Gustav Vasa-ellenes felkelés élére áll, Máns Nilsson és Anders Persson pedig vele fognak össze. Jákob érkezik a királyhoz, az uralkodó életét akarja megmenteni, leleplezve apja vélt árulását. Ám semmi újsággal nem szolgálhat már, hiszen a dolgozószobában ott találja apját, mint az uralkodó legmegbízhatóbb, leghűségesebb hírszerzőjét. Szomorú lecke ez a hiú fiatalnak. Hermán apaként megbocsátana, de népe törvényei szerint ki kell tagadnia fiát, még Gustav Vasa is hiába kérleli. A király ezután katolikus anyósával találkozik, akinek ruhája, kolostori élete sokak szemében szálka. Az uralkodó a családi kötelék miatt és az idős nő iránti tiszteletből eltűri a pápista szokásokat, melyeket más esetben tűzzel-vassal irtana. Az idős asszony azért kereste fel vejét, hogy panaszt tegyen a személye elleni támadások miatt. Ez azonban már sok az egyébként is felzaklatott királynak. Hívatja Magister Olaust, hogy őt meghallgatván ellenőrizze a Hermán Israeltől kapott hírek valódiságát. Olaus Petri nem habozik: kimondja, hogy a lázadásra készülőket ki kell végezni. A király a felvonás végén elővezetteti Máns Nilssont és Anders Perssont, akik hiába könyörögnek kegyelemért, másodszor már nincs irgalom számukra. Gustav Vasa ebben a felvonásban is kétségtelenül nagy formátumú egyéniségként jelenik meg előttünk, de nyoma sincs az emberfölöttiség nimbuszának. Államügyek, családi feszültségek nyomasztják. Hozzátartozói, tanácsadói minden jóakaratúnak tűnő felvetése mögött hátsó szándékra bukkan, s akire még valamelyest számíthat, attól kemény kritikában részesül. Súlyos döntéseit sem egy pogány isten nemtörődöm, játszi könynyedségével hozza. Istenre bízza magát, hiszen különben menthetetlenül belenyomorodna lelkifurdalásaiba, összeroppana döntései súlya alatt. HERMÁN I. Mi nyomja a lelked, fiam? A KIRÁLY EZ nyomja! - Hermán, öreg barátom, higgy nekem: sohasem döntök, s nem hozok ítéletet az Örökkévaló megkérdezése nélkül. Mikor azután a böjtölést, az imádságot és az elmélkedéseket követően megkapom a hevesen óhajtott választ odaföntről, oly boldogan fogadom, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. - Azonban, emlékszel, ugye, a svárdsjöi Jonra, Jonra, ifjúkori barátomra, aki mellettem állt a Keresztély elleni első harcban - érzülete megváltozott, s felbujtotta ellenem a dalarnaiakat. Fejének hullnia kellett; s lehullott! - Feláll. - Azóta nincs nyugtom! Az enyéim úgy néznek rám, mint soha ezelőtt! - Hites párom, imádott Margarétám... elfordul, mikor tiszta homlokát csókolnám, és - álmodni sem mertem volna - tegnap, a vacsoraasztalnál úgy nézett a kezemre,