Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - JOSEPH LORTZ: Kerülőutam a történelemhez

Éppen itt tágulnak ki a kereszténységnek, a vallásnak és az egyháziasságnak a szempontjai, mert a keresztény egyházak rendezett háza tája létében érinti a nem keresztények, az állítólagos vagy valóságosan hitetlenek egzisztenciáját is. Ez ugyanis kihat Európa létének vagy továbbiétének kérdésére. Nyilvánvaló, hogy jelenleg Európában a legkülönbözőbb területeken is szükség van az egységre. Nem uniformizált, hanem életszerűen differenciált egységre. Az Európa keresztényei közötti egység kérdésének rendezése vagy legalábbis előkészítése, úgy látszik, előfeltétele Európa létének, illetve megmentésének; amíg legalábbis Európa néven nem pusztán földrajzi fogalmat értünk, hanem annak lényegi továbbélését is, amit keresztény nyugatnak nevezünk. Itt kell azonban megjegyeznem, hogy a felvilágosult liberálisoknak nem kell engem figyelmeztetniük fenntartásaikra - ismerem azokat, és komolyan is veszem őket. Hiszen gyermekded utópia lenne, ha föltételeznénk, hogy holnap vagy holnapután az összes európai kereszténnyé lesz. Ilyen helyzet sohasem volt. Luther szerint ritka madár a keresztény. S holnap vagy holnapután minden valószínűség szerint még kisebb lesz a keresztények százalékaránya, mint napjainkban. Ezzel azonban még nem válaszoltunk a kérdésre. A közvetlen ténymegállapítással ugyanis nem merítettük ki az egész helyzetet. Számolni kell ugyanis a gyökérzet és a táptalaj életképességével: ebből a szempontból pedig Európa - tetszik vagy nem tetszik - eredetében és lényegében keresztény. A kereszténység tulajdonképpen nem bekerült Európába, hiszen ami a keresztény üzenet és a fiatal germán népek, valamint a római jellegű népiség találkozásából kinőtt, az egy új keresztény teljesség volt, egy keresztény organizmus: a nyugati középkor. Keresztény lényegének folyamatos föladásával azonban Európa hűtlen lett önmagához. Nyíltan vagy rejtetten, köröttünk és bennünk szekularizálódott a világ. Ahol még kereszténynek vallja magát, ott is nagyrészt csak külsőleg mutat fel bizonyos egyházias vonásokat. Idegesen hullámzó, viharos felszín alatt a nyugati népek szellemileg jelentéktelen árnyéklétbe süllyedtek. Elsősorban maguknak köszönhetik a kiüresedést, a szellemi vérszegénységet. Ezzel szemben korántsem vérszegény, ateista aposztáziája ellenére, a keletről fenyegető veszedelem. Ott ugyanis egy sátáni messianizmusba pervertálódott, céltudatosan luciferi nyugatellenes támadás állt össze. Ha ma szellemi összecsapásra kerülne sor a nyugat és ezen irgalmatlanul egységes ideológiává kovácsolódott, rohamozó világ között, a sápadt nyugati relativizmusnak semmi esélye sem lenne - csupán apusülus grexnek, a kisded nyájnak, amely az eredeti nyugati örökségből táplálkozik, amely valóban Krisztusból él és benne hisz... Az elvilágiasult Európa itt vázolt helyzetét egészen komolyan kell vennünk. Miután a nem hívők erre per definitionem képtelenek, a kötelező erejű felszólítás a keresztényekhez szól, hogy az előbbieknek is helyébe lépjenek. Örök szabály, hogy egy létező sem tud fennmaradni, ha gyökérzetét számára idegen anyagokkal táplálják. Európának tehát ismét kereszténnyé kell lennie, ha nem akar elpusztulni.