Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - HESSKY ORSOLYA: Mednyánszky László (1852-1919) (Életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában)

legfiatalabb koromtól fogva, ez volt életem tartalma." (Enigma 24-25. 109. o.) Ez idő tájt keletkezett képein már semmi nyoma korábbi hatásoknak, sőt, a magát oly sokáig tartó müncheni realizmus aprólékos, rajzos stílusától is teljesen megszabadult. Ködös, homályba burkolózó, borongós hangulatú műveit immár felváltották egyrészt az ún. „tűzvilágításos" képek, másrészt a horizont irányába nyitó, a végtelen változatait feldolgozó alkotások. Mindeközben ecsetkezelése egyre oldottabbá, kifejezésmódja pedig - a témák újbóli változása során - expresszívvé vált. Ezekben az években felváltva élt Bécsben és Budapesten. Az egyértelmű expresszív fordulat 1911-1913 között következett be, amikor a századelő csavargóképei a már korábban említett módszerrel tehát apró, de lényegi változtatásokkal - új, egyéni formában tértek vissza. Mondanivalójának fokozása érdekében szinte alig használ színeket, hanem „ecsettel rajzol": vásznain a vázlatkönyvekből már ismerős vonalakból állnak össze az alakok. Az első világháború kitörését érdeklődéssel teljes örömmel fogadta s hatvankét évesen frontszolgálatra jelentkezett. Kérését természetesen visszautasították, de utóbb két fővárosi újság, a Budapesti Hírlap és az Új Idők rajzolójaként kiutazhatott a frontra. Markója Csillának a bécsi Kriegsarchivban végzett kutatásaiból kiderül, hogy a Monarchia hadseregében mennyire szervezett volt a hadifestők utaztatása, foglalkoztatása, a kiállítások megrendezése (vö. Enigma 28.). Mednyánszky 1914 és 1917 között - hosszabb-rövidebb budapesti és bécsi tartózkodásoktól eltekintve - a front első vonalaiban dolgozott mint hadifestő. Helyszíni rajzai, vázlatai nyomán a frontvonal mögött dolgozta ki festményeit, amelyeket a többi, szintén a fronton dolgozó művésszel közösen a sajtóhadiszállás kiállításain mutatott be. A háború vége felé azonban egészsége már nem bírta munkatempóját: elhatalmasodott vesebaja, ráadásul meg is sebesült. 1919 tavaszán hunyt el Bécsben. Mednyánszky László festészete a magyar művészet egyik legkiemelkedőbb, komplexitásában egyedülálló jelensége. A magányos, különc mester művészi és emberi portréja immár teljes egészében előttünk áll. Az előbbit művei rajzolják meg, az utóbbit feljegyzéseiből ismerjük. Önmagával és a külvilággal folytatott állandó küzdelme alkotásaiban is, írásaiban is megnyilvánul. „Sok belső küzdelem után végre tisztán látom helyzetemet. Egészen elválni kell a földi élet érzelmi szférájából. ... Ha az ember egyszer semmit sem kíván és semmitől sem fél igazán, kezd ember lenni. Akkor kezd az ember látni helyesen és hallani helyesen." Hessky Orsolya Jegyzetek 1 Magyar szervezésben: 1943 Budapest, Almásy-Teleki kiállítóterem: Báró Mednyánszky László válogatott festményeinek kiállítása; 1960 Bukarest, 1969 Varsó, 1979 Budapest, MNG: Mednyánszky László emlékkiállítása, 1997 Budapest, Stúdió 1900 Galéria: Válogatás a Barcsay-hagyatékból; 1999 Budapest, Home Galéria: Mednyánszky László emlékkiállítása; 2001 Budapest, Polgár Galéria: Az öreg kutya. Mednyánszky László kiállítása; 2002 Budapest, Európa Galéria: Mednyánszky László emlékkiállítása; szlovák szervezésben: 1962 Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria; 1979 Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria; 1990 Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria; 1995 Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria, 2001 Nagyőr, állandó kiállítás 2 A kiállításra kölcsönző múzeumok: Baja, Türr István Múzeum, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, Székes-