Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - SZÉPLAKI GYÖRGY: A tudomány fellegvárai (ActaPapensia - Acta Patakina)
régióknak, s bennük a városoknak. A példákat Sárospatakról és Pápáról is az ottani tudományos gyűjtemények közleményeiből, az Actá 1 -kból merítem. „A szerencsének ajándéki, úgymint a testnek ékes termete, a városok, az országok változnak, elenyésznek; az erőlködéssel és fáradozással keresett lelki jóságnak és tudománynak díszei örökké maradandók." 2 Mi el nem pusztult az enyészet kíméletlen munkája nyomán, mi minden ment veszendőbe az elmúlt századok alatt, vagy csak az elmúlt 60-70 évben? Apáczai a maga Encyclopaediáját a magyar protestáns iskoláknak szánta, s ezeknek az iskoláknak is köszönhető, hogy megmaradt a szívekben, a lelkekben, tudós koponyákban a nemes szándék: megőrizni, feltárni, továbbadni a „tudománynak díszeit". A református iskolarendszer kultúrhistóriájának kezdőpontjáról tudósítanak a Felső-Magyarország református iskoláinak első évszázadáról szóló dokumentumok. 3 A forrásanyagokon átsüt a kor protestáns szellemisége, de tanulmányozható belőlük az egyházszervezet, a gazdasági, társadalmi viszonyok mikéntje, a köznapi élet. Apró adatok után kutatva a régió helytörténészei találhatnak érdekes adalékokat községük, városuk múltjából, a legtöbbet mégis a neveléstörténet nyert a kötettel, mert teljesebb, hitelesebb képet kaphat a források segítségével a protestáns népoktatás kezdeteiről. Az eredeti forrás, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek vizsgálata egy szűkebb, akkor különlegesnek számító oktatási területről is módot adott publikációra: hogyan alakulhatott a nőnevelés a reformáció korában? 4 A 16-17. századi protestáns iskolázásban a lányok oktatásának célja: „üdvösséges tudomány és a kegyesség gyakorlása". Rendszeres tanításukat főleg a puritánok magyarországi képviselői szorgalmazták (pl.: Tolnai Dali János, Apáczai Csere János), és Comenius is elengedhetetlennek tartotta. Ok már a latin nyelvű oktatás elé helyezték az anyanyelven történő írás-olvasás tanítást. Napjainkban, amikor oly sok szó esik az olvasás, az írásbeliség hanyatlásáról, érdemes források után kutatni a pataki és a pápai Actá-nak a közelmúltban megjelent köteteiben, vajon hogyan alakult ez történetileg, s valóban írásbeli volt-e a magyar társadalom a 18.-tól a 20. századig? Pápán tudományos konferenciát tartottak 2000 szeptemberében, Alfabetizáció az újkori Magyarországon címmel. A konferencia előadásainak szövegét megjelentette az Acta Papensia. 5 Az egyik felvetés, amely szerint létezett az írás és olvasás képessége között egy köztes kommunikációs képesség (csak olvas, csak nyomtatott szöveget olvas, az írott szöveget képes tárgyszerűen használni) 6 , egybevág a protestáns iskolákban tapasztaltakkal. Az elsősorban latin nyelven folyó oktatás idején az olvasáson volt a nagyobb hangsúly. Az írást az alsóbb iskolát végzettek, azt a gyakorlatban nem használva, elfelejtették, az egyéni és kollektív Biblia-olvasás, felolvasás, értelmezés a gyülekezetekben csak az olvasni tudást és a szövegértést erősítette. Még a betűsorok képei is felidézhették a sokszor hallott szöveget. 7 Az említett tudományos konferencia előadásaiban többen is a joggyakorlat fennmaradt forrásai segítségével vizsgálták az alfabetizáció szintjét (Sz. Kristóf Ildikó, Dominkovits Péter, Horváth József, Tóth G. Péter). Az írásbeliség vizsgálatához használt egyik módszer, az aláírások statisztikai összegzése a különféle szerződéseken, a konferencia előadásaiban árnyaltabb megközelítésre biztat (Tóth István György). Nevezetesen: nem mindenki egyértelműen írástudatlan, aki csak keresztet rajzol a neve mellé, több oka lehet az írás elmaradásának (gyakorlatlanság, elegendőnek látja a hal-
