Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - KODÁCSY TAMÁS: Egy katolikus egyháztörténet, amely nem csak a katolikus egyház története (August Franzen: Kis egyháztörténet)

szakok leírása előtt rövid bevezetőben ismerteti azokat a lényeges pontokat, amelyek tárgyalásra kerülnek, illetve tömör összefoglalót ad az adott témában. Katolikus egyháztörténet, amely nem csak a katolikus egyház története - ez a jellemzés önmagában nem tűnik többnek, mint semmitmondó közhelynek, ám a szóban forgó mű ugyanúgy képviseli a markáns és következetes római katolikus történelmi és ekkléziológiai szemléletet, mint azt a teológiai nyitottságot, amely tisztában van azzal, hogy egyháztörténetet nem lehet csak a római katolikus egyház történetéből írni. A mű rendkívüli finomsággal ötvözi a római katolikus egyházfogalom kizárólagosságát, miszerint „Krisztusnak egyetlen egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik"

1

, valamint azt a józan belátást, hogy ez az egyház nem mindig tudta betölteni Istentől kapott küldetését, és története során szép számmal akadnak szégyellni való események. Bizonyos pontokon, ahol az események tárgyalásakor a protestáns és római katolikus ekkléziológiai különbségek nyilvánvalóvá lehetnének, az író önkényesen egy római katolikus tan tétel alapján vonja le a következtetéseket. így például az ősegyház tárgyalásánál a sokszínű és szerteágazó teológiai gondolatok leírása után azt olvassuk, hogy „... az utolsó szó azzal kapcsolatban, hogy mi is a hit lényeges eleme, az egyházi tanítóhivatalt illeti meg"

2

, noha egyházi tanítóhivatalról még nem beszélhetünk az ősegyház felépítésében. Ugyanúgy, az ősegyházi tisztségek tárgyalásakor a könyv tolmácsolásában „mindenütt a Krisztustól és az apostoloktól származtatott szigorú rangsor szerint érvényesül a hivatalutódlás (apostolica successio) elve."

3 Hasonlóképpen, az egyházra nézve megerősíti Cyprianus állítását, miszerint „A primátust Péternek adták. Hogy hiheti valaki, aki elválik Péter székétől, amelyre az egyházat alapították, hogy még az egyházban van?".

4 Az ilyen jellegű dogmatikus állítások annak ellenére, hogy sarkalatosak, a könyvben egyáltalán nem gyakoriak. Mégis ezek a mondatok azok, amelyek egyértelműen római katolikussá teszik ezt az egyháztörténetet, és ezzel a specifikus nézőponttal minden protestáns olvasónak tisztában kell lennie. Ez semmiképpen nem hátrány, hiszen felekezetileg semleges egyháztörténetet nem lehet írni. Nem helyes protestáns oldalról hiányosságként felróni a könyvnek, hogy az egyháztörténeti következtetések ellentétben állnak a protestáns teológiai állításokkal - hazugság lenne, ha másképp íródott volna. Úgy gondolom azonban, hogy egy római katolikus olvasó számára ez a könyv mégis nyitás, ahol a győzelem győzelem, a kudarc pedig kudarc marad a reformáció és a II. Vatikáni Zsinat tárgyalásánál is. Nagyon fontos kérdés, hogy az egyháztörténelem mennyiben befolyásolja az olvasó saját és más egyházakról vallott felfogását, hogyan látja a leírt és megértett múlt fényében annak a közösségnek a jelenét, amelybe maga is beletartozik. Hogyan határozza meg az egyháztörténet az egyház önértelmezését, valamint a társadalomban játszott szerepét? Nemcsak az egyháztörténetre igaz, hogy a jelenben feltett kérdésekre a válaszokat a múlt ismerete adja, hanem úgy tűnik, minden alkalommal, amikor egy közösség tükörbe néz, hogy megismerje önmagát, a tükör elsősorban a megtörtént dolgokkal szembesíti a beletekintőt. Ahogy az ember önismeretében a múltban lezajlott történetek értelmezése és értékelése a legalapvetőbb elem, ugyanúgy alapvető egy