Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - BAGYINSZKI PÉTER ÁGOSTON: Öt út az egyház egyetlen misztériumához (Avery Dulles: Az egyház modelljei)
házszemléleti iskola kapta a legkevesebb reflexiót, pedig a megtestesült Ige szakramentális valóságára épít és ebből vezeti le az egyház szakramentális természetét. Ez a modell jól szemlélteti azt az elgondolást, hogy az egyháznak minden látható jelszerű aspektusában - különösen a közösségi imádságban és istentiszteletben - meg kell jelenítenie Krisztus kegyelmének folyamatos életerejét és az általa ígért megváltás reményét. A szakramentális modell steril esztéticizmushoz vezethet és szinte nárcisztikus önelemzéshez. Gyógymódként fel kell hívni a figyelmet a struktúrák, a közösség és a misszió értékeire, amelyeket a többi modell fontosnak tart. D) Az egyház mint hírül adás (kérügma) • Az alapvető kép a királyi hírnöké (Herald), aki azért jön, hogy királyi rendeletet hirdessen ki valamely köztéren. Ennek az egyházszemléletnek fő kezdeményezője a 20. században Karl Barth, aki bőségesen használja forrásul Pál apostolt, Luthert és másokat is. Ez a modell azt hangsúlyozza, hogy az egyháznak folytatnia kell az Evangélium hirdetését, és arra kell buzdítania az embereket, hogy hitüket Jézusba vessék, aki az Úr és Megváltó. A kérügmatikus modellt az a veszély fenyegeti, hogy biblicista-fundamentalista túlzásokba esik. Hajlik arra, hogy túlegyszerűsítse a megváltás folyamatát, hogy az „önműködő kegyelmet" reklámozza, s hogy szavakkal és vallomásokkal éri be ahelyett, hogy tettekre, különösen a társadalmi és nyilvános közegben való tevékenységre szólítana fel. Ellenszere, hogy hangsúlyozzuk, mennyire fontos az, hogy hitünket életünkben és cselekedeteinkben testesítsük meg. E) Az egyház mint szolgálattétel (diakonia) • A diakónia egyházszemléleti hangsúlya az ötödik megközelítés kiindulópontja, amely több jelentős 20. századi teológusra is hivatkozhat. Ez a modell azt sürgeti, hogy az egyház járuljon hozzá az ember világi életének átváltoztatásához, s az egész emberi társadalmat gazdagítsa Isten országának értékeivel. A diakonális modell könnyen keltheti azt a benyomást, hogy az ember végső megváltása a történelmen belül található, és az egyházat a világi értékek kritika nélküli elfogadására csábíthatja, ezáltal némítva el megkülönböztető tanúságtételét Krisztusról és saját örökségéről. Ellenszerként rá kell mutatnunk arra, hogy a történelmen belül megtapasztalt minden jó és gonosz mennyire átmeneti, s mennyire fontos az, hogy mindig Krisztusra és az ő Országára tekintsünk. Ha elfogadjuk, hogy mind az öt modellben vannak sajátos értékek, és hogy nem volna kívánatos egyik modellt sem a többi kizárásával elfogadnunk, adódik a kérdés: nem kellene-e egy olyan szupermodellt keresnünk, amely ötvözi mind az ötnek az erényeit, az egyoldalúságaik nélkül. Avery Dulles álláspontja szerint nincs és nem is lehet olyan „szupermodell", amely az egyház minden aspektusának tökéletesen megfelel. 10 Az egyház mint misztérium felülmúl minden teremtményi analógiát, és ellenáll annak, hogy egyetlen teológiai paradigmává szűkítsék. Módszerül ezért azt kell választanunk,
